NB I: Egervári kérésére rendezik előbb a DVTK meccsét

2013.03.05. 17:46
A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) versenybizottsága megváltoztatta a labdarúgó NB I 20. fordulójára kiírt Siófok–Diósgyőri VTK mérkőzés kezdési időpontját, így az összecsapást a tervezetthez képest egy nappal korábban, március 17-én, vasárnap 18.30-tól játsszák a Balaton-parti városban – adta hírül a boon.hu regionális portál. Az eredetileg erre az idősávra kiírt Pécsi MFC–Kaposvár meccs kezdési időpontja is megváltozott, ez a bajnoki átkerült a háromnapos forduló utolsó játéknapjára, március 18., 16.30 órára.
Az MLSZ sajtóosztálya a változtatás okáról azt a tájékoztatást adta, hogy a magyar válogatott szövetségi kapitánya, illetve a stáb volt az, amely a mérkőzés időpontjának változtatását kezdeményezte.„Mivel a DVTK-ból többen is pályáznak a válogatott kerettagságra a március 22-i Magyarország–Románia mérkőzést megelőzően, ezért a válogatott keret nevében azzal a kéréssel fordultunk a szövetség versenybizottsághoz, teremtse meg a lehetőségét annak, hogy az esetleges beválogatás esetén a DVTK-ból érkezők is az első napon csatlakozhassanak a felkészülésünkhöz” – nyilatkozta a regionális honlap érdeklődésére Egervári Sándor, a válogatott szövetségi kapitánya.A szakember hozzátette: örül annak, hogy a külföldön kevesebb játéklehetőséget kapó válogatott szintű labdarúgók hazajönnek, hazajöhetnek, és van fogadókészség rájuk a kluboknál, a visszatérésükkel pedig emelkedik az NB I színvonala, és ez nem mellékesen a válogatottnál folyó szakmai munkára is pozitív hatással van.
Legfrissebb hírek

A 16 éves Somogyi Tamás álomrajtot vett az NB I-ben

Labdarúgó NB I
6 órája

Dénes Vilmos: Kicsit el is érzékenyültem…

Labdarúgó NB I
Tegnap, 7:53

Dzsudzsák Balázs: Életem első fejes gólját szereztem... harminckilenc évesen!

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 20:10

Bognár György Szalairól: Aki az utóbbi években Pakson támadóként játszott, annak minden esélye megvolt, hogy gólkirály legyen

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 20:01

Dzsudzsák fejes gólja döntött a keleti rangadón, a Szpari ellen szerezte meg első pontjait a DVSC

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 19:25

A Soroksár a második félidőben kiütötte a Diósgyőrt

Labdarúgó NB II
2026.08.09. 19:23

Kétszer is egyenlített Pakson, a harmadik döntetlenjét érte el a Kispest-Honvéd

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 17:25

Négyet vágott Kisvárdán, és a tabella élére ugrott az Újpest – fotókon a hatgólos meccs legjobb pillanatai

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 12:15