Haladás: Kulcsár „szerencsés” volt, megúszta a műtétet

2013.04.23. 13:33
Bokaszalag-szakadást szenvedett Kulcsár Kornél, a labdarúgó NB I-ben szereplő Haladás középpályása. A 21 éves futballista a Csákvár elleni NB II-es bajnokin sérült meg, műteni azonban nem kellett a bokáját.

„Nagyon csúnya rúgást kaptam a jobb bokámra, pár napig csak mankóval tudtam közlekedeni – mondta Kulcsár Kornél a haladas.hu-nak. – Kiderült, csakúgy mint tavaly ősszel,ezúttal is elszakadt a bokaszalagom. Persze nem hinném, hogy a két dolognak köze lenne egymáshoz, mondom, nagyon eltalált az ellenfél játékosa, szerintem így is, úgy szakadás lett volna a vége. Szerencsémre ezúttal nem kellett műteni, elég volt a speciális bokavédő is. Emellett tornáztattam és bár még kicsit fáj, már annyit javult, hogy reményeim szerint a héten elkezdhetek kocogni. Ha minden jól megy, nagyjából két hét múlva már játszhatok is."Kulcsár Kornél a haladas.hu-nak. – Kiderült, csakúgy mint tavaly ősszel,ezúttal is elszakadt a bokaszalagom. Persze nem hinném, hogy a két dolognak köze lenne egymáshoz, mondom, nagyon eltalált az ellenfél játékosa, szerintem így is, úgy szakadás lett volna a vége. Szerencsémre ezúttal nem kellett műteni, elég volt a speciális bokavédő is. Emellett tornáztattam és bár még kicsit fáj, már annyit javult, hogy reményeim szerint a héten elkezdhetek kocogni. Ha minden jól megy, nagyjából két hét múlva már játszhatok is."

Legfrissebb hírek

„Az öltözőben összetörtek a játékosok, ez jó jel” – Bódog Tamás a Honvédtól elszenvedett vereségről

Labdarúgó NB I
5 órája

Colley két percen belül kiállíttatta magát, de így is nyert a Puskás Akadémia Újpesten

Labdarúgó NB I
5 órája

Egy gól és más semmi – a Honvéd legyőzte a Nyíregyházát

Labdarúgó NB I
10 órája

Borbély Balázs: Ha nem a futballt választom, talán orvos lennék

Labdarúgó NB I
2026.10.09. 07:06

HLSZ: az ekho módosítása nem jelent nagy különbséget

Labdarúgó NB I
2026.10.07. 14:49

Felkészülés: a Ferencváros simán nyert a Soroksár ellen

Labdarúgó NB I
2026.10.03. 13:06

A Puskás Arénától a falusi pályákig

Minden más foci
2026.09.23. 12:03

December elején pótolják a Ferencváros–Kispest-Honvéd meccset – megvannak az idei fordulók pontos kezdési időpontjai

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 13:41