Honvéd: „A huhogó csőcselék nélkül jobb lenne a magyar futball”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.04.26. 16:21
A Honvéd labdarúgócsapatának tulajdonosa, George F. Hemingway a klubot érintő, a szurkolók sportszerűtlen viselkedése miatt kirótt büntetésekről, és az olasz csatár, Davide Lanzafame kispesti jövőjéről is nyilatkozott a Digi Sportnak.

„Ezekre a büntetésekre egy forintot is sajnálok. Nekünk elveink vannak, elmondtuk, hogy mi lesz, ha ez, meg az, meg amaz lesz, és ez fog történni, itt nem lesz meglepetés” – nyilatkozta a Digi Sportnak a szurkolók sportszerűtlensége miatt kirótt büntetések kapcsán a Honvéd tulajdonosa, George F. Hemingway, aki korábban már kilátásba helyezte az úgynevezett Kispest-szektor bezáratását, amelyet felelőssé tesz a büntetésekért. George F. Hemingway, aki korábban már kilátásba helyezte az úgynevezett Kispest-szektor bezáratását, amelyet felelőssé tesz a büntetésekért.

„Minden szurkolótáborban van egy beépült kis csoport. Nálunk is a huhogás tizenöt-húsz ember munkája lehetett. Akik megvannak győződve arról, hogy a missziójuk az, hogy tönkretegyék a labdarúgást, tönkretegyenek minket, szélsőjobboldali irányba tereljék a csoportot. Persze van egy csoport, amely csak bunkó. Ami lényeges, hogy van egy nagy szurkolótábor, és ezek az emberek elrontják a szórakozásukat. Amikor ezeket az embereket a stadionon kívül tudjuk, nemcsak a magyar futball lesz jobb, hanem a szórakozás is. Én nagyon szeretem a szurkolókat, de azt a húsz-harminc vagy negyven embert meg kell találni, akik ezt csinálják. A szurkolókért csináljuk ezt az egészet. Az ultrák különösen értékesek, ők csinálják a hangulatot, de nem szabad összekeverni ezt a csőcseléket az ultrákkal – fogalmazott a sportvezető. – Ha valaki engem szid, vagy ha a Honvédot szidja mondjuk a Fradi szurkolója, az ellen nem hiszem, hogy különösebben fel kell lépni. Ez hozzátartozik a miliőhöz. A rasszizmus, az antiszemitizmus, a rasszizmushoz tartozó cigányozás ellen kell fellépni.”

Hemingway a csapat szereplésével kapcsolatban elmondta, a harmadik helyet még elérhetőnek tartja, és meg van elégedve Marco Rossi vezetőedző eddigi munkájával.

„Fiatal csapatot építünk, egész sok akadémista van az első csapat keretében. Jövőre még több lesz. Remélem, minden évben több akadémista, kevesebb légiós lesz – ezen az úton megyünk tovább” – mondta Hemingway, aki kérdésre válaszolva a Cataniától kölcsönkapott olasz Davide Lanzafaméról is beszélt.

„Lanzafamét semmilyen körülmények között nem lehet megtartani. Tavasszal lejár a kölcsönszerződése és a csapata vissza akarja vinni” – nyilatkozta Hemingway.

Legfrissebb hírek

„El kell törni a bokáját a másiknak, hogy kiállítsák?” – Pető szerint a Honvéd gólszerzője piros lapot érdemelt

Labdarúgó NB II
2 órája

Hárman küzdhetnek a feljutásért – vasárnap rajtol az NB II tavaszi szezonja

Labdarúgó NB II
2026.01.31. 12:20

Bondár Anna a Budapesti Honvédhoz igazolt

Tenisz
2026.01.28. 14:19

A Budapest Honvéd labdarúgócsapata a következő idénytől ismét Kispest-Honvéd FC néven indul

Labdarúgó NB II
2026.01.23. 20:29

Felkészülés: a KTE legyőzte a Sepsit, harmadosztályú csapattól kapott ki a Vidi

Labdarúgó NB II
2026.01.22. 18:54

Kezdődik a birkózóidény, újra a Budapesti Honvéd ad otthont a rajtnak

Birkózás
2026.01.22. 14:12

NB II: Honvéd-vereség a beleki edzőmeccsen

Labdarúgó NB II
2026.01.18. 21:11

Online szavazást írnak ki a Budapest Honvéd nevéről

Labdarúgó NB I
2026.01.17. 14:14
Ezek is érdekelhetik