Kaposvár: Balázsék önbizalommal készülnek az Újpest ellen

2013.04.03. 12:06
A Kaposvári Rákóczi labdarúgócsapatának saját nevelésű játékosa, Balázs Benjámin új poszton, törött orral is nyerő embernek bizonyult a Lombard Pápa ellen pénteken 3–0-ra megnyert NB I-es bajnoki mérkőzésen. A középpályás elégedetten nyilatkozott klubja hivatalos honlapjának a 2013-ban aratott első kaposvári bajnoki sikerről, és önbizalommal várja az Újpest és a Pécs elleni – egyaránt idegenbeli – találkozót.

„Reménykedtem benne, hogy a Győr és a Kecskemét elleni mérkőzéssel ellentétben a Pápa ellen már pontokat is szerzünk – idézi a honlap Balázst, aki a Lombard ellen kiharcolt egy tizenegyest, gólpasszt adott, majd egy góllal koronázta meg teljesítményét. – Igaz, az első találatra sokáig kellett várni, de úgy érzem, sikerült meglepnünk ellenfelünket azzal is, hogy egy másik poszton játszottam, annak pedig külön örülök, hogy gólt is lőttem a meccs végén.”

Balázs ezúttal nem középpályásként, hanem előretolt ékként szerepelt a Kaposvárban, ám a törött orra miatt viselt védőmaszkkal nem volt megelégedve, elmondása szerint hátráltatta a játékban.

„Az első félidőben nagyon zavart az a maszk, amit kaptam, így a szünet után anélkül játszottam. Az orrom már gyógyulgat. Remélem, ez a siker önbizalmat ad a folytatásra. Ránk is fér, mert pénteken Újpesten, kedden pedig Pécsen lépünk pályára” – tekintett előre a következő hat nap sűrű programjára a Kaposvár fiatal labdarúgója.

Legfrissebb hírek

NB I: két idény után távozik a pályaedző a címvédőtől – hivatalos

Labdarúgó NB I
12 órája

A ZTE védője a Qarabaghoz szerződik – NS-infó

Labdarúgó NB I
13 órája

NB I: a ZTE FC bemutatta Filipe Celikkaya vezetőedző stábját

Labdarúgó NB I
21 órája

Döntetlennel kezdte meg a Ferencváros az ausztriai edzőtábort

Labdarúgó NB I
2026.06.28. 20:03

Felkészülés: hátrányban volt, de végül három góllal győzött a Paks

Labdarúgó NB I
2026.06.27. 13:12

Új igazolást jelentett be a Loki – Sergi Samper BL-meccsen is játszott a Barcelonában

Labdarúgó NB I
2026.06.27. 10:44

Újra belga sportigazgatója lesz az ETO-nak

Labdarúgó NB I
2026.06.24. 22:39

Felkészülés: Gavrics duplázott, az ETO legyőzte a Ferencváros El-ellenfelét

Labdarúgó NB I
2026.06.24. 20:26
Ezek is érdekelhetik