„Megkérjük a Videoton-szurkolókat, hogy a saját intelligenciájukhoz mérten szurkoljanak”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.04.29. 12:50
null
<a href="http://www.blikk.hu/blikk_sport/rocksztar-lesz-a-fradi-hangja-2097559">Szendrey „Szasza" Zsolt</a> szavai nem nyerték el a fehérváriak tetszését (Fotó: blikk.hu)
A Videoton labdarúgócsapata vasárnap 1–0-s győzelmet aratott a Ferencváros vendégeként. A Puskás-stadionban megrendezett mérkőzésen a fehérvári klub képviselői szerint a hazai műsorközlő sportszerűtlen módon biztatta szurkolásra a ferencvárosi szurkolókat, ezért megvizsgálják, milyen lépéseket tehetnek ez ügyben.

Íme, a vidi.hu-n megjelent cikk:

Vasárnap fontos győzelmet arattunk az FTC ellen a Puskás Ferenc Stadionban, ahova rendkívül sok Vidi szurkoló kísérte el a csapatot.

A klubunk számára szép és emlékezetes napot azonban sajnos beárnyékolják a vendéglátó együttes hivatalos műsorközlőjének a sport szellemiségével és a hivatalos előírásokkal is gyökeresen ellentétes megnyilvánulásai.

A valójában hangulatkeltésnek minősíthető felhívásai közül az elsőt akkor hallhattuk, amikor a Videoton FC játékosai kifutottak a melegítéshez, a csapatot elkísérő lelkes szurkolók pedig hangosan köszöntötték kedvenceiket. Ekkor hangzott el az alábbi mondat a hangosító rendszeren keresztül:

„Mielőtt a fehérvári drukkerek jól éreznék magukat, tanítsuk meg őket ötig számolni”

A fair play szellemével legkevésbé sem összeegyeztethető felszólítást nyilvánvaló gúnyolódásnak szánta a két csapat néhány nappal korábbi, Ligakupa-mérkőzésének eredményére utalva.

A mérkőzés során, sok egyéb rigmus mellett, a Videoton FC gólját szerző Torghelle Sándor édesanyját folyamatosan becsmérlő hazai szurkolók megnyilvánulásaival kapcsolatban a hivatalos előírásoknak megfelelően mindössze annyit kért, hogy a továbbiakban sportszerűen buzdítsák a csapatokat. A Vidi-táborral szemben viszont ismét olyan hangot ütött meg, aminek egyértelműen az érzelmek és ellentétek felkorbácsolása volt a célja:

„Megkérjük a Videoton-szurkolókat, hogy a saját intelligenciájukhoz mérten szurkoljanak”

Mindez a televíziós közvetítésben is jól hallható volt, és a még az MTVA közvetítő riportere is felhívta a figyelmet a sportszerűtlen megnyilvánulásaira.

Klubunk határozottan elítéli egy hivatalos sportszervezethez tartozó személy részéről érkező ilyen jellegű megnyilvánulásokat, és kíváncsian várja, hogy a Ferencvárosi TC és a Magyar Labdarúgó Szövetség indít-e vizsgálatot az ügyben, illetve hogy hogyan értékelik a hivatalos műsorközlő ténykedését!

A Videoton FC mindenképpen megvizsgálja, hogy milyen jogi eszközök állnak rendelkezésünkre szurkolóink és klubunk védelmében.

Az esetről a videót itt tekintheti meg!

Legfrissebb hírek

A középpályára érkezett a Videoton első igazolása

Labdarúgó NB II
Tegnap, 10:08

NB II: a Videoton három játékosa is visszatér korábbi csapatához – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.05.20. 16:14

Fehérvári győzelemmel köszönt el a másodosztálytól a Budafok

Labdarúgó NB II
2026.05.17. 16:59

Kétgólos Honvéd-siker a feljutók rangadóján, kiesett a Budafok és a Békéscsaba – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.05.10. 21:00

Thrillerbe illő hajrával menekült meg a Szentlőrinc

Labdarúgó NB II
2026.05.10. 18:50

Igazoltatások, feljelentések, helyszíni birságok – így büntetett a rendőrség az Újpest–FTC után

Labdarúgó NB I
2026.05.04. 15:54

A BVSC szögletgóllal verte meg a Videotont

Labdarúgó NB II
2026.05.03. 18:54

Fehérvári győzelmével feljutott a Vasas az élvonalba, fontos pontokat szerzett a Budafok és a Szentlőrinc – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.04.26. 21:10
Ezek is érdekelhetik