Videoton: a város szeretné, ha még az idén új tulajdonosa lenne a futballcsapatnak

Mint ismert, szeptember végén kiderült, hogy a brit-olasz tulajdonosjelölt nem tudta megszerezni és bemutatni a vásárláshoz szükséges bankgaranciát, emiatt a második pályázatot is eredménytelennek kellett nyilvánítani, és új pályázat kiírására van szükség.
„A Közgyűlés elindította a folyamatot, és döntött a pályázat fő paramétereiről, melyeket a szakbizottság fog kiírni november legelején” – idézi a vidi.hu dr. Cser-Palkovics András polgármestert, aki arról is szólt, hogy az első két pályázati kör tapasztalatait figyelembe véve egyszerűsítették a pályázatot, mert továbbra is az a cél, hogy még a 2026-os évben vagy a jövő év elején értékesíthessék az üzletrészt, azaz minél előbb új tulajdonosa legyen a Vidinek.
„Az új pályázat során a következő évekre vonatkozó garanciális feltételeken egyszerűsítünk, hiszen a második pályázati kör is emiatt bukott el – pontosabban, azon, hogy a pályázók a maguk által vállalt kötelezettségeknek nem tudtak eleget tenni” – ismertette a polgármester.
A klubhonlap beszámolt arról is, hogy mivel a Sóstói Stadion irodáira, sportcélú helyiségeire és a centerpályára vonatkozó bérleti szerződés 2027 júliusában lejár, a folyamatos hasznosítás érdekében a Közgyűlés nyilvános pályázat kiírásáról döntött az új bérleti szerződés megkötésére.








