Lombard: továbbra sem fizetett Lovrencsicsért a Lech

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.06.03. 11:28
A labdarúgó NB I-ben szereplő Lombard Pápa klubmenedzsere, Árki Gábor szerint ha a felkészülésük kezdetéig sem fizet a lengyel Lech Poznan Lovrencsics Gergőért, akkor a 24 éves támadó középpályásnak Pápán kell jelentkeznie edzésen.

Bár a lengyel Lech Poznan korábban már bejelentette Lovrencsics Gergő átigazolását, továbbra sem tett eleget fizetési kötelezettségének. korábban már bejelentette Lovrencsics Gergő átigazolását, továbbra sem tett eleget fizetési kötelezettségének.

„Továbbra sincs semmi előrehaladás Lovrencsics Gergő ügyében, hivatalosan már áprilisban meg kellett volna történnie a fizetésnek. Ha június 24-ig, a csapat felkészüléséig sem történik semmi, Gergőnek nálunk kell jelentkeznie. Természetesen mi is azt szeretnék, hogy pont kerüljön az ügy végére, hiszen a játékos fejlődése is ezt kívánja. Mi nem akarunk rosszat senkinek, így is türelmesek vagyunk a lengyelekkel szemben” – mondta a Nemzeti Sport Online-nak Árki Gábor, a Lombard Pápa klubmenedzsere.

A klubvezető azt is elmondta, amíg nem tudták, hogy az első vagy a másodosztályban szerepelnek, addig a klub átigazolási politikáját sem tudták előre meghatározni.

„Ami biztos, természetesen Tóth Bálint irányítja a csapatot a jövőben is. Arról, hogy kik távoznak és kikre számít a szakmai stáb, a következő napokban döntünk” – tette hozzá a klubmenedzser.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A LOMBARD PÁPÁNÁL
Érkezők: Electo Wilson (BKV Előre – kölcsönből vissza?), Mouhamadou Seye(szlovák-szenegáli, ZTE – kölcsönből vissza?)
Távozik/távozhat:Lovrencsics Gergő (Lech Poznan – lengyelország, kölcsön után végleg),Nacsa Péter (Győri ETO, kölcsönből vissza), Jasarevic Mahir (ZTE, kölcsönből vissza)
Kiszemeltek:

 

Legfrissebb hírek

Távoztak a gambiai légiósok az NB II-es Szegedtől

Labdarúgó NB II
7 órája

U-válogatott védekező középpályást vett kölcsön a Videoton

Labdarúgó NB II
10 órája

Fiatal védő érkezett az NB II-es Ajkához

Labdarúgó NB II
2026.02.03. 09:15

NB I: a horvát élvonalból szerződtetett labdarúgót a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 15:19

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 08:34

„A Dárdai Pállal folytatott megbeszélések motiváltak” – az Újpest a honlapján is bejelentette Maiert

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 16:26

A mérkőzés szünetében bemutatták, Arne Maier immár az Újpest játékosa

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 22:51

Tapasztalt Bundesliga-középpályás érkezik Újpestre – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 12:31
Ezek is érdekelhetik