MTK: a távozó támadó megegyezett a pécsiekkel

Vágólapra másolva!
2013.06.21. 08:46
A Nemzeti Sport Online információi szerint Rácz Ferenc, a labdarúgó NB I-ben szereplő MTK 22 éves jobb oldali támadója szóban már mindenben megegyezett a szintén élvonalbeli PMFC-vel.

Rácz Ferenc az NB II-es Kozármislenyből érkezett 2012 júniusában az MTK-hoz és mindössze hat mérkőzésen szerepelt. A támadó a kevés játéklehetőség miatt távozik, bár szerepet játszhat a ebben az is, hogy a PMFC-nél a csatár korábbi edzője, Márton Gábor is a szakmai stábban dolgozik.Rácz Ferenc az NB II-es Kozármislenyből érkezett 2012 júniusában az MTK-hoz és mindössze hat mérkőzésen szerepelt. A támadó a kevés játéklehetőség miatt távozik, bár szerepet játszhat a ebben az is, hogy a PMFC-nél a csatár korábbi edzője, Márton Gábor is a szakmai stábban dolgozik.

Az MTK-val kapcsolatos információ az is, hogy a 24 éves középpályás, a lejáró szerződésű Nikházi Márk tegnap már elköszönt a társaitól, a DVTK-ban folytatja pályafutását. A labdarúgónak hétfőn kell jelentkeznie Diósgyőrben.

A kék-fehéreknél tegnap egy külföldi ballábas próbajátékos is feltűnt, nevét egyelőre nem hozták nyilvánosságra.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ MTK BUDAPESTNÉL
Érkezők: Beszterczei Attila (Szigetszentmiklós – kölcsönből vissza?), Deutsch Bence (Szigetszentmiklós – kölcsönből vissza?), Djordje Djuric (Tatabánya – kölcsönből vissza?), Frank Richárd (Tatabánya – kölcsönből vissza?), Kornis Attila (Szigetszentmiklós – kölcsönből vissza?), Macura Szasa (Szigetszentmiklós – kölcsönből vissza?), Tóth Ferenc (Veszprém FC – kölcsönből vissza?)
Távozik/távozhat:Balajti Ádám (Debreceni VSC, kölcsönből vissza?), Hidvégi Sándor (?), Ladányi Tibor (Pécsi MFC?), Nikházi Márk (DVTK?), Rácz Ferenc (PMFC?), Vadnai Dániel (Haladás?),Rafe Wolfe(jamaicai, ?), Zsidai László (Debreceni VSC)
Kiszemeltek: Juhász György (Békéscsaba), Szatmári Lóránd (Pécsi MFC)

 

Legfrissebb hírek

Fiatal védő érkezett az NB II-es Ajkához

Labdarúgó NB II
5 órája

NB I: a horvát élvonalból szerződtetett labdarúgót a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
23 órája

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:34

„A Dárdai Pállal folytatott megbeszélések motiváltak” – az Újpest a honlapján is bejelentette Maiert

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 16:26

A mérkőzés szünetében bemutatták, Arne Maier immár az Újpest játékosa

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 22:51

Tapasztalt Bundesliga-középpályás érkezik Újpestre – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 12:31

Tajti Mátyás távozott Újpestről – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.01.30. 23:21

Próbajátékosok sora a ZTE-nél, eladhatják az egyik brazilt

Labdarúgó NB II
2026.01.30. 17:13
Ezek is érdekelhetik