MTK: elköszöntek a Garamira rácsúszó Frizonitól

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.06.25. 12:51
A múlt héten tesztelt két játékostól elköszönt az MTK labdarúgócsapatának vezetősége, és az is eldőlt, hogy Ladányi Tibort nem cseréli el a pécsi Szatmári Lórándra, ugyanakkor a szintén pécsi Horváth Zsolt szerdán aláírhat a kék-fehérekhez.

Miután majdnem akkorát rúgott – véletlenül, megcsúszva – Garami Józsefbe a múlt héten edzésen, hogy az MTK Budapest szakmai igazgatója kis híján a kórházban kötött ki, elbúcsúztak Bernardo Frizonitól...Miután majdnem akkorát rúgott – véletlenül, megcsúszva – Garami Józsefbe a múlt héten edzésen, hogy az MTK Budapest szakmai igazgatója kis híján a kórházban kötött ki, elbúcsúztak Bernardo Frizonitól...

Nemcsak a korábban a Diósgyőri VTK-ban, legutóbb a Zalaegerszegi TE-ben futballozó, védőként és középpályásként egyaránt bevethető braziltól, hanem a békéscsabai hátvédtől, Juhász Györgytől is elköszöntek már.

A korábban csaknem tényként kezelt átigazolás, miszerint az MTK középpályása, Ladányi Tibor, illetve a pécsi támadó, Szatmári Lóránd helyet cserél, úgy tudjuk, nem jön létre, a két klub ugyanis nem egyezett meg egymással.

Arról már tegnap beszámoltunk, hogy a hétfőtől szombatig Agárdon lévő fővárosiakkal készül Horváth Zsolt, akinek lejár a szerződése a PMFC-nél, ahol nem marasztalták. A 25 éves támadó szerdán alá is írhat az MTK-hoz.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ MTK BUDAPESTNÉL
Érkezők: Beszterczei Attila (Szigetszentmiklós – kölcsönből vissza?), Deutsch Bence (Szigetszentmiklós – kölcsönből vissza?), Djordje Djuric (szerb, FC Tatabánya – kölcsönből vissza?), Gál András (Siófok – kölcsönből vissza), Frank Richárd (Tatabánya – kölcsönből vissza?), Kornis Attila (Szigetszentmiklós – kölcsönből vissza?), Macura Sasa (Szigetszentmiklós – kölcsönből vissza?), Tóth Ferenc (Veszprém FC – kölcsönből vissza?)
Távozik/távozhat:Balajti Ádám (Debreceni VSC, kölcsönből vissza?), Hidvégi Sándor (?), Nikházi Márk (DVTK?), Rácz Ferenc (PMFC?), Vadnai Dániel (Haladás?),Rafe Wolfe(jamaicai, ?), Zsidai László (Debreceni VSC)
Kiszemeltek: Horváth Zsolt (Pécsi MFC), Kenesei Krisztián (Haladás)

 

 

Legfrissebb hírek

Csoboth Kevin Törökországba igazolt – hivatalos

Légiósok
2025.09.10. 19:05

Továbbadhatják a Fraditól vett Traorét, lesz pénz Csobothra is, közel a bejelentés

Légiósok
2025.09.10. 12:05

Szánthó Regő a Vasas II-vel készül és várja az új lehetőséget

Labdarúgó NB II
2025.09.08. 14:09

Balogh Botond aláírt Törökországban – hivatalos

Légiósok
2025.09.08. 12:49

DVTK: Kovács Zoltán többet igazolt, mint ahogy előzetesen tervezte

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 08:20

Zsótérral lett teljes a Vidi kerete, az Ajka és a Kozármisleny is aktív volt a piaci hajrában – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.09.06. 12:33

Rutinos támadóval lett teljes a Kozármisleny kerete

Labdarúgó NB II
2025.09.05. 19:14

Két év után távozott a rutinos támadó Kozármislenyből – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 21:28
Ezek is érdekelhetik