MTK: Vadnai iránt is van érdeklődés Debrecenből

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.06.03. 13:00
Az MTK lejáró szerződésű játékosai közül Zsidai László mellett Vadnai Dániel is a DVSC-Tevához szerződhet – tudta meg a Nemzeti Sport Online.

Múlt héten már beszámoltunk róla, hogy az MTK védekező középpályása, Zsidai László Debrecenbe igazolhat. Ugyanakkor úgy tudjuk, szűrőtársát, Vadnai Dánielt is szívesen látná a DVSC.Múlt héten már beszámoltunk róla, hogy az MTK védekező középpályása, Zsidai László Debrecenbe igazolhat. Ugyanakkor úgy tudjuk, szűrőtársát, Vadnai Dánielt is szívesen látná a DVSC.

Mindkét játékosnak lejárt a szerződése az MTK-nál. Menedzserük, Filipovics Vladan múlt héten nyilatkozott arról a Nemzeti Sport Online-nak, hogy a két játékos elsősorban külföldi folytatásban gondolkodik, de itthonról is vannak megkereséseik.

Ha mindkét játékos Debrecenben folytatná, az azt is valószínűsítené, hogy a fürthi kölcsönből visszatérő, ugyancsak védekező közpéppályás Varga József távozik.

Legfrissebb hírek

A Paksi FC kétmillió eurós ajánlatot utasított vissza Szalai Józsefért – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.10.13. 12:28

Korábbi válogatott futballistát igazolt az NB II-es Kazincbarcika

Labdarúgó NB II
2026.10.06. 20:27

Újabb fiatal érkezett a nigériai akadémiáról – ezúttal Debrecenbe

Labdarúgó NB I
2026.10.03. 12:02

Élvonalbeli múlttal rendelkező játékosok érkeztek az NB III-as DEAC-hoz

Labdarúgó NB II
2026.10.02. 16:21

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
2026.09.24. 21:55

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

NS-infó: a ZTE mégsem szerződteti a szerb balhátvédet

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 16:34