Videoton: a spanyol élvonalban edződött kapus a táborban

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.06.27. 18:19
A Videoton ausztriai edzőtáborában készül a spanyol Mallorcával szerződésben álló kapus, Juan Calatayud – olvasható a székesfehérvári futballklub hivatalos honlapján, a vidi.hu-n.

A 33 éves Calatayud a Hérculesben (2008–2011) alapember volt, majd a csapat élvonalból történt kiesése után a Mallorcába igazolt, ahol azonban összesen csupán négy mérkőzésen védett a legutóbbi két bajnokságban.

Mint arról a nap folyamán korábban beszámoltunk, portugál lapértesülések szerint elképzelhető, hogy a Videoton szerződteti a Braga 22 éves csatárát, Zé Luíst.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A VIDEOTONNÁL
Érkezők: Vítor Gomes (portugál, Rio Ave – portugál,kölcsön után végleg), Arturo Álvarez (amerikai-salvadori, Pacos Ferreira – portugál, kölcsön után végleg), Fejes András (Siófok, kölcsönből vissza?), Kleinheisler László (Puskás Akadémia – kölcsönből vissza), Lencse László (Aszterasz TripoliszGörögország, kölcsönből vissza), Joaquim Manuel Welo Lupeta (portugál, szabadon igazolható), Milan Perics (szerb, Ferencváros – kölcsönből vissza?), Nagy Dániel (Puskás Akadémia FC – kölcsönből vissza?), Sándor György (al-Ittihad FC – Szaúd-Arábia, kölcsönből vissza?), Mamadu (bissau-guineai, Desportivo Aves – portugál), Chukwucheben „Moris” Enete (nigériai,Heartland FC Owerri– Nigéria),
Távozik/távozhat: Mladen Bozsovics (montenegrói, Tom Tomszk – Oroszország), Fejes András (Puskás Akadémia FC), Izing Martin (?), Juhász Roland (Anderlecht – Belgium, kölcsönből vissza ?), Nikola Mitrovics (szerb, ?), Héctor Sánchez (spanyol, ?)
Kiszemeltek: Juan Calatayud (spanyol, RCD Mallorca – Spanyolország), Adamo Coulibaly (francia, Debreceni VSC), Dibusz Dénes (Pécsi MFC), Radó András (Szombathelyi Haladás), Rúben Tiago Rodrigues Ribeiro (portugál, Beira Mar – Portugália), Jaime Alas (salvadori, Rosenborg – Norvégia), Zé Luís (zöld-foki-szigeteki, Braga – Portugália)

 

 

Legfrissebb hírek

„El kell törni a bokáját a másiknak, hogy kiállítsák?” – Pető szerint a Honvéd gólszerzője piros lapot érdemelt

Labdarúgó NB II
59 perce

Fiatal védő érkezett az NB II-es Ajkához

Labdarúgó NB II
1 órája

Védői góljaival folytatta menetelését az élvonal felé a Honvéd

Labdarúgó NB II
12 órája

NB I: a horvát élvonalból szerződtetett labdarúgót a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
19 órája

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:34

„A Dárdai Pállal folytatott megbeszélések motiváltak” – az Újpest a honlapján is bejelentette Maiert

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 16:26

A mérkőzés szünetében bemutatták, Arne Maier immár az Újpest játékosa

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 22:51

Tapasztalt Bundesliga-középpályás érkezik Újpestre – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 12:31
Ezek is érdekelhetik