Videoton: Bozsovics a Tom Tomszknál folytatja - hivatalos

2013.06.23. 19:53
null
Bozsovics távozik, Oroszországban folytatja (Fotó: Korponai Tamás)
Mladen Bozsovics, a labdarúgó NB I-ben szereplő Videoton lejáró szerződésű kapusa az orosz Tom Tomszknál folytatja a pályafutását.

A hírről az orosz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság következő idényére készülő klub hivatalos honlapja számolt be, amely hozzáteszi, a montenegrói válogatott kapus már az orvosi vizsgálaton is átesett.

A Premjer-ligába a mögöttünk hagyott szezonban feljutott Tom Tomszk beszámolója szerint Bozsovics július elsején csatlakozik új csapatához a klub moldovai edzőtáborában.

Már hetek óta sejteni lehetett, hogy Bozsovics távozik a Videotontól, és a fehérváriak a csapat ausztriai edzőtáborába sem vitték magukkal a 28 éves kapust.

A montenegrói futballista szerződése a hónap végén lejár a Videotonnál, így ingyen kerül az orosz klubhoz.

Bozsovicsnak volt lehetősége Törökországba is szerződni, a Szuperliga újonca, a Caykur Rizespor ugyanis szintén komolyan érdeklődött iránta – és Riza Calimbay technikai igazgató ezt az IHA hírügynökségnek meg is erősítette.

A kapus korábban a montenegrói sajtóban jelezte: nem érezte megfelelőnek a Videoton szerződéshosszabbítási ajánlatát.

„A klub vezetősége elégedett a szezonban nyújtott teljesítményemmel, és egy szerződéshosszabbítási ajánlatot is kínáltak már, de a feltételeik nem voltak megfelelők, így a nyáron valószínűleg elhagyom a klubot" – mondta a radiotivat.com-nak.

A Tom honlapjának hivatalos közleménye
A Tom honlapjának hivatalos közleménye
NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A VIDEOTONNÁL
Érkezők: Vítor Gomes (portugál, Rio Ave – portugál,kölcsön után végleg), Arturo Álvarez (amerikai-salvadori, Pacos Ferreira – portugál, kölcsön után végleg), Fejes András (Siófok, kölcsönből vissza?), Kleinheisler László (Puskás Akadémia – kölcsönből vissza), Lencse László (Aszterasz TripoliszGörögország, kölcsönből vissza), Joaquim Manuel Welo Lupeta (portugál, szabadon igazolható), Milan Perics (szerb, Ferencváros – kölcsönből vissza?), Nagy Dániel (Puskás Akadémia FC – kölcsönből vissza?), Sándor György (al-Ittihad FC – Szaúd-Arábia, kölcsönből vissza?), Mamadu (bissau-guineai, Desportivo Aves – portugál)
Távozik/távozhat: Mladen Bozsovics (montenegrói, Tom Tomszk – Oroszország), Fejes András (Puskás Akadémia FC), Izing Martin (?), Juhász Roland (Anderlecht – Belgium, kölcsönből vissza ?), Nikola Mitrovics (szerb, ?), Héctor Sánchez (spanyol, ?)
Kiszemeltek: Adamo Coulibaly (francia, Debreceni VSC), Dibusz Dénes (Pécsi MFC), Chukwucheben „Morris” Enete (nigériai,Heartland FC Owerri– Nigéria), Radó András (Szombathelyi Haladás), Rúben Tiago Rodrigues Ribeiro (portugál, Beira Mar – Portugália), Jaime Alas (salvadori, Rosenborg – Norvégia)
Legfrissebb hírek

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
11 órája

NB II: öt piros lap és Vidi-győzelem Fehérváron; az utolsó percben úszott el a Gyirmót hibátlan mérlege

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:39

Brutális lapjárás, de csak egyetlen gól a Vidi és a Szeged meccsén

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:26

A legendás Vidi elleni kupadöntő feledhetetlen – a Real Madrid magyarok elleni meccsei

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 15:54

Három érkezővel véglegessé vált az NB II-es Soroksár kerete

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 13:00

Raúl Asencio a Liverpool célkeresztjében; 45 millió fontért vált meg kapusától a Man. City – ez történt csütörtökön a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.06. 22:35

Szalah megérkezett Trabzonba, célegyenesben a Diomandé-üzlet – ez történt szerdán a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.05. 23:00

NB II: a Videoton szerződést bontott a fiatal balhátvéddel

Labdarúgó NB II
2026.08.05. 14:04