Videoton: Sokszor úgy éreztem, sosem lesz vége - Stopira

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.06.10. 13:42
A Videoton labdarúgócsapatát erősítő Stopira súlyos sérülése miatt a legutóbbi szezon nagy részét kihagyta, így cseppet sem bánja, hogy válogatottbeli elfoglaltsága miatt számára ezek a napok sem a pihenésről szólnak.
„Vegyes érzésekkel gondolok vissza a lezárult szezonra – nyilatkozta a zöld-foki-szigeteki védő a vidi.hu-nak. – Egyrészt, mindent figyelembe véve, szerintem remekül teljesített a csapat, persze amiatt, hogy lemaradtunk a bajnoki címről, van bennünk hiányérzet. Ugyanakkor számomra az őszi súlyos sérülés miatt ez az évad nem csak a fociról szólt. A télen nagyon hosszú rehabilitáción estem át, sokszor úgy éreztem, sosem lesz vége. Aztán amikor tavasszal ismét pályára léptem, az egy leírhatatlanul fantasztikus érzés volt. Úgy gondolom, ebben a csapatban rengeteg potenciál van, nem csak magyar szinten, hanem a nemzetközi porondon is. Bár most a csapat nagy része egy rövid pihenőt kapott, én ugyanúgy dolgozom tovább, hiszen hazám válogatottjába kaptam meghívót, és két vb-selejtezőt is játszunk. Emiatt egyáltalán nem szomorkodom, örülök, hogy ismét teljesen egészséges vagyok, és hogy újra focizhatok.”


Stopira szombaton az Egyenlítői-Guinea elleni 2–1-es győzelmük alkalmával nem kapott játéklehetőséget, június 15-én Sierra Leone ellen lép pályára válogatottja. A Zöld-foki-szigetek az afrikai vb-selejtezők 2. körében négy forduló után sereghajtó a B-csoportban, és mivel az első helyen álló Tunézia hét ponttal előzi meg, már nem juthat ki a brazíliai világbajnokságra.

Legfrissebb hírek

Fél évszázad színtiszta futball – beszélgetés a 60 éves Sallói Istvánnal

Képes Sport
16 órája

Az MLSZ szerint nem várható pénzügyi összeomlás az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.09.25. 12:11

Megtámadták Demjén Patrikot, súlyos sérülést szenvedett az MTK kapusa

Labdarúgó NB I
2026.09.25. 11:52

Zsótér Donát megsérült, hosszabb kihagyás vár rá

Labdarúgó NB II
2026.09.23. 16:58

A lelátó népét is lázba hozza a nagy munkabírású Peter Agba

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 11:47

Három meg nem adott gól, avagy a DVSC nem ért egyet az ítéletek MLSZ-indoklásával

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 10:29

Micsoda hétvége: parádés kapusteljesítmények és látványos gólok az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 09:53

Preisinger Sándor: Az könnyelmű, akiben nincs alázat és felelősségérzet

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 08:22