El: a Lokiban Sidibe, a másik oldalon Kovács a center - kezdők

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.07.25. 20:06
Kondás Elemér és Ronny Deila is kihirdette kezdőcsapatát a Nyíregyházán 20.30 órakor kezdődő DVSC–Strömsgodset Európa-liga-selejtezőmérkőzés visszavágója előtt. A debreceni kezdőcsapatban a hét közben kisebb sérüléssel bajlódó Szakály Péter, Zsidai László és Czvitkovics Péter is helyet kapott, az odavágón kilencven percet a pályán töltő észt középhátvéd, Igor Morozov azonban nem épült fel vírusos fertőzéséből. Az ő helyén a norvégiai találkozót kihagyó Mészáros Norbert játszik majd. Bódi Ádám piros lapos eltiltása miatt nem szerepelhet, a Strömsgodset az első találkozóhoz hasonlóan 4–3–3-as felállásban lép pályára – Kovács Péterrel a centerposzton.

EURÓPA-LIGA, 2. SELEJTEZŐKÖR, VISSZAVÁGÓ
DEBRECENI VSC–STRÖMSGODSET (norvég)

Nyíregyháza, Városi Stadion. V: Szparthasz (görög)
DVSC: Verpecz – Nagy Z., Máté P., Mészáros, Korhut – Trninics, Zsidai – Czvitkovics, Se. Bouadla, Szakály P. – Sidibe. Vezetőedző: Kondás Elemér
Kispad: Polekszics (kapus), Lázár, Brkovics, Ferenczi J., Kulcsár T., Horváth Z., Volas
Strömsgodset:
Larsen Kwarasey – Vilsvik, Horn, Storbaek, M. Hamoud – B. Boateng, S. Johansen, A. Ibrahim – Storfolor, Kovács P., G. Wikheim. Vezetőedző: Ronny Deila
Kispad: Stubhaug (kapus), Brenne, Diomande, Rönning, Nguen, Nuhu, SveenEURÓPA-LIGA, 2. SELEJTEZŐKÖR, VISSZAVÁGÓ
DEBRECENI VSC–STRÖMSGODSET (norvég)

Nyíregyháza, Városi Stadion. V: Szparthasz (görög)
DVSC: Verpecz – Nagy Z., Máté P., Mészáros, Korhut – Trninics, Zsidai – Czvitkovics, Se. Bouadla, Szakály P. – Sidibe. Vezetőedző: Kondás Elemér
Kispad: Polekszics (kapus), Lázár, Brkovics, Ferenczi J., Kulcsár T., Horváth Z., Volas
Strömsgodset:
Larsen Kwarasey – Vilsvik, Horn, Storbaek, M. Hamoud – B. Boateng, S. Johansen, A. Ibrahim – Storfolor, Kovács P., G. Wikheim. Vezetőedző: Ronny Deila
Kispad: Stubhaug (kapus), Brenne, Diomande, Rönning, Nguen, Nuhu, Sveen

 

Legfrissebb hírek

„Ostoba, tudatlan és képmutató” – így reagált az izraeli szövetség az ír kapitány szavaira

Minden más foci
2026.09.22. 13:37

Három meg nem adott gól, avagy a DVSC nem ért egyet az ítéletek MLSZ-indoklásával

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 10:29

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

A Debrecen nehéz meccsen nyert a Vác ellen a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.09.20. 20:21

Dzsudzsák kérdő tekintete, Vasas-gólöröm az oldalvonalnál – galéria

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 22:54

Gert Remmel: Javaslom, hogy amikor a Vasas busza megáll Budapesten, vegyenek egy lottószelvényt!

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 22:34

Tíz perc alatt két gólt kapott a Vasas Debrecenben, mégis három ponttal távozott onnan

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 21:33

Amorim nagyobb koncentrációt követel a Benfica elleni fiaskó után

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 14:22