ETO: átalakul a második csapat, sok a távozó

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.07.24. 11:37
Jäkl Antal és Kulcsár Zsolt irányításával készül a Győri ETO FC II-es csapata. A tavalyi együttes fele kölcsönjátékosként vagy véglegesen más klubnál folytatja az idényt, és Sándor István edző is elköszönt már a csapattól.

A keret még nem végleges, és várhatóan a bajnoki mérkőzésen visszajátszók is lesznek majd az első keretből. A szabályok szerint egy kapus és három túlkoros mezőnyjátékos is szerepelhet majd a harmadik vonalban, ami várhatóan erősebb lesz az átszervezések után, mint a korábbi NB III-as mezőny – írja az eto.hu.

Két kanadai játékos is hazautazott, Bellar Yassine és Gil Hong sem tér vissza az ETO-hoz. Néhány játékos még csapatot keres, így nem tudni, mi lesz Nacsa Péter, Nyitrai Ádám vagy Nagy Ádám sorsa.

Paku Rolandot az NB II-es Nyíregyháza csapatában láthatjuk majd ősszel, ő kimondottan Sándor István kérésére kerül a Szabolcs megyei csapathoz. A második vonalban folytatja Németh László, az SVSE labdarúgójaként, Varga Tamás és Kölers János pedig az Ajka csapatát erősítheti. Ketten – Kálmán Attila és Molnár Tibor – Mosonmagyaróváron szerepelhetnek, Paget Olivér Nagymegyeren, míg Papp Tibor Balatonfüreden folytatja, velük a következő szezonban felkészülési vagy bajnoki mérkőzésen ellenfélként találkozhatnak a győriek.

 

Legfrissebb hírek

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
16 órája

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

NB III: legyőzte a Honvéd II az Újpest II-t, kiütötte a Vasas II a Csepelt

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 19:34

A Haladás, a Gyula és a Pécs is megőrizte veretlenségét az NB III-ban

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 20:56

NS-infó: a ZTE mégsem szerződteti a szerb balhátvédet

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 16:34

Osztrák labdarúgó szerződtetését jelentette be a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 13:38

ZTE: elefántcsontparti, gambiai, nigériai és szenegáli légiós is jött a második csapatba

Labdarúgó NB I
2026.09.17. 16:07