Honvéd: Andrea jól tette, hogy ideszerződött - R. Mancini

2013.07.12. 08:22
A csütörtök esti Honvéd–Cselik Európa-liga-mérkőzés „díszvendége” Roberto Mancini, a kispestieknél légióskodó, a mérkőzésen csereként a második félidőt végigjátszó Andrea Mancini édesapja volt. A Manchester Citytől az előző idény hajrájában elbocsátott szakember szerint a fia jó döntést hozott azzal, hogy a Honvédhoz szerződött.

„Laza mérkőzés volt, éppen olyan, amilyenre az első felvonást követően számítottam. Nem volt túl acélos az ellenfél, de a lényeg, hogy a Honvéd jól játszott, sok helyzetet alakított ki, és jöttek a gólok is – mondta Mancini a Nemzeti Sportnak. – Örülök neki, hogy Andrea játszott. Nyilván sokan azt gondolják, csak azért jöttem, hogy őt lássam, holott a futball is vonzott. Szeretem a labdarúgást, bárhol szívesen megnézek egy-egy meccset.”

„Andrea fiatal srác, húszesztendős, időre van szüksége, hogy rutint szerezzen. Remélem, minél többet lesz a pályán a jövőben, hiszen azért jött ide. Szerintem jó döntést hozott azzal, hogy Magyarországra szerződött – folytatta az éppen munkanélküli tréner, aki jól emlékszik a Manchester Citynél kipróbált Bobál Gergőre és Dávid is. – Hallom, mindkét fiatal itt van már a Honvéd felnőttcsapatában. Tehetségesek, ha úgy dolgoznak, mint tették annak idején Angliában, szép jövő vár rájuk. Tudom, sok tehetség van még a Honvédnál, ez a futballjövő szempontjából nagyon biztató.”

Roberto Mancininek egyébként nem volt ismeretlen a kispesti pálya, hiszen 1991 októberében a Sampdoria játékosaként BEK-nyolcaddöntőt játszott a Bozsik Stadionban, az akkori találkozó összefoglalóját alább megtekintheti.

BP. HONVÉD–SAMPDORIA 2–1, BEK-NYOLCADDÖNTŐ, 1991. 10. 23.

Legfrissebb hírek

Amorim nagyobb koncentrációt követel a Benfica elleni fiaskó után

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 14:22

Kristoffer Zachariassen: Nem kérdés, Daniel Arzani gólja volt a szebb!

Európa-liga
2026.09.19. 07:00

„Nincs kétség: baj van a paradicsomban” – skót lapszemle

Európa-liga
2026.09.18. 07:38

Borbély Balázs: Mélyre húzódni öngyilkosság lett volna!

Európa-liga
2026.09.17. 23:50

Daniel Arzani: Örülök, hogy most megtapasztalhattam, amit itt korábban nem tudtam

Európa-liga
2026.09.17. 23:35

Értékelje a Ferencváros játékosainak Celtic elleni teljesítményét!

Európa-liga
2026.09.17. 23:04

Bravúros ferencvárosi győzelem a Celtic otthonában

Európa-liga
2026.09.17. 22:51

Arzani bombagólt lőtt, Zachariassen sarokkal talált be a Celtic ellen – videók

Európa-liga
2026.09.17. 22:16