Kaposvár: a Fradi-kapus és az egri középpályás is aláírt

2013.07.19. 14:12
A korábban tesztelt játékosok közül két futballistát is szerződtetett az NB I-es Kaposvári Rákóczi. A Ferencvárostól távozó Marko Ranilovic és a legutóbb Egerben szereplő Albert Ádám is aláírt.

„Albert Ádámmal hároméves szerződést kötöttünk, míg Marko Ranilovic kettő plusz egy évre kötelezte el magát. A héten még tárgyalunk a legtehetségesebb saját nevelésű, még utánpótláskorú játékosainkkal, akik közül hat-nyolc futballista is profi szerződést kaphat. Ezzel megközelítőleg véglegessé válik a keretünk, nem számítunk már mozgásra, újabb próbajátékos sem várható” – mondta a Nemzeti Sport Online megkeresésére Illés János, a Kaposvár labdarúgócsapatának ügyvezetője.

Ez egyben azt is jelenti, hogy a korábban tesztelt próbajátékosok közül Dino Gavric (horvát, szabadon igazolható), Alexandru Sorian (román, FC Bihor – Románia), Andrei Sulea (román, FC Bihor – Románia) és a tegnapi, az izraeli Hapoel Ramat Gan elleni felkészülési meccsen (0–4) pályára lépő Kovács Dániel (Vasas) nem lesz a klub játékosa.

A horvát Stjepan Babic, illetve három román játékos, Andrei Coroian, Iulian Petrache és Adrian Markus már korábban elkötelezte magát a somogyi klubhoz, ahogy a Győrből végleg megszerzett Zámbó Bence is.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A KAPOSVÁRI RÁKÓCZINÁL
Érkezők: Albert Ádám (Egri FC), Stjepan Babic (horvát, legutóbb NK Rudes – Horvátország), Andrei Coroian (román, FC Bihor – Románia), Iulian Petrache (román, FC Bihor – Románia), Adrian Markus (román, FC Bihor – Románia), Marko Ranilovic (szlovén, Ferencváros), Zámbó Bence (Győri ETO, kölcsön után végleg)
Távozik/távozhat:Hegedűs Dávid (Mezőkövesd), Lubos Hajdúch (szlovák, Puskás Akadémia FC), Nikola Safaric (horvát, Zavrc – Szlovénia), Pedro Petrazzi (brazil, Levadiakosz – Görögország)
Kiszemeltek: –

 

Legfrissebb hírek

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
23 órája

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

NS-infó: a ZTE mégsem szerződteti a szerb balhátvédet

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 16:34

Osztrák labdarúgó szerződtetését jelentette be a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 13:38

ZTE: elefántcsontparti, gambiai, nigériai és szenegáli légiós is jött a második csapatba

Labdarúgó NB I
2026.09.17. 16:07

NS-infó: szerb játékos érkezhet Zalaegerszegre

Labdarúgó NB I
2026.09.15. 14:46

A DVTK meg akarta tartani fiatal védőjét, ő örömmel hosszabbított szerződést

Labdarúgó NB II
2026.09.15. 11:08