Szerbia: egy korábbi pécsi és kispesti is az élvonalba került

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.07.24. 09:13
A szerb első osztályú labdarúgó-bajnokságban szereplő Radnicski Kragujevacban folytatja pályafutását két olyan játékos, aki a közelmúltban Magyarországon futballozott.

Az előző szezont a 13. helyen záró Radnicski szerződtette a szerb Alekszandar Sztojmirovicsot, aki legutóbb a Pécsi MFC futballistája volt.

A 30 éves középpályással idén januárban bontott szerződést a mecseki klub. Tavaly szeptember közepén igazolták, összesen négy NB I-es meccsen 132 perc lehetőséget kapott. Sztojmirovics január óta csapat nélkül volt.

Szintén kragujevaci futballista lesz a Honvéd korábbi uruguayi középpályása, Matías Porcari.

A 27 éves támadó középpályástól tavaly nyáron vált meg a Honvéd, majd, miután idén januárban elkötelezte magát a hazája élvonalában szereplő Club Atlético Progresóhoz, most visszatér a szomszédba, és a szerb élvonalban próbál gyökeret verni.

Porcari nem sok időt töltött annak idején Magyarországon, 2012 februárja és júniusa között 2 NB I-es meccsen 58 perc, az NB II-ben 8 találkozó jutott neki, a másodosztályban két gólt szerzett Honvéd-mezben.

A Radnicski Kragujevac a 2013–2014-es kiírás első fordulójában augusztus 10-én majd a Radnicski Nis vendégeként lép pályára.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A PÉCSI MFC-NÉL
Érkezők: Mohl Dávid (Kecskeméti TE), Frőhlich Roland (Kozármisleny – kölcsönből vissza), Gőcze Gergő (Haladás), Nagy József (Kozármisleny – kölcsönből vissza), Rácz Ferenc (MTK Budapest), Danijel Romic (horvát, Kozármisleny), Steer Bence (REAC), Városi Viktor (Kozármisleny – kölcsönből vissza), Djordje Jocsics (szerb, Radnicski Sombor – Szerbia), Deutsch Bence (MTK – kölcsönbe)
Távozik/távozhat: Jean-Baptiste Akassou (elefántcsontparti, ?), Andrej Causic (horvát – ?), Eröss Csaba (?),Horváth Zsolt (MTK Budapest), Jirí Krejcí (cseh, ?), Lázár Pál (Debreceni VSC), Nagy Dominik (Ferencváros?), Nagy Olivér (?), Solomon Okoronkwo (nigériai, Erzgebirge Aue – Németország), Sánta András (?), Simon Attila (MVM Paks, kölcsönből vissza), Alekszandar Sztojmirovics (szerb, Radnicski Kragujevac – Szerbia), Zoran Zeljkovic (szlovén, ?), Zsdrál Miroszláv (Kozármisleny – ismét kölcsön)
Kiszemeltek: Davor Bratic (horvát, Flamurtari Vlorë – Albánia)

 

Legfrissebb hírek

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
14 órája

Három érkezővel véglegessé vált az NB II-es Soroksár kerete

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 13:00

Raúl Asencio a Liverpool célkeresztjében; 45 millió fontért vált meg kapusától a Man. City – ez történt csütörtökön a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.06. 22:35

Szalah megérkezett Trabzonba, célegyenesben a Diomandé-üzlet – ez történt szerdán a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.05. 23:00

NB II: a Videoton szerződést bontott a fiatal balhátvéddel

Labdarúgó NB II
2026.08.05. 14:04

Több országból figyelik Schön Szabolcsot – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.08.05. 09:15

Visszatért Fehérvárra a Vidi korábbi bajnok és kupagyőztes kapusa

Labdarúgó NB II
2026.08.04. 17:28

Bárány és Csongvai is bizonyítja – a magyar játékosok igenis eladhatók a nyugati piacokon

Légiósok
2026.08.04. 13:00