Labdarúgás: az MLSZ csalódott az európai szereplés miatt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.07.25. 15:13
A Magyar Labdarúgó-szövetség az NB I-es szezont beharangozó írásában kitér arra, hogy a nemzetközi kupaszereplés elmarad a jelenlegi elnökség 2010-es megválasztásakor kitűzött céloktól. A Videoton az Európa-liga első selejtezőkörében montenegrói ellenfelével szemben maradt alul, míg a Győri ETO a Bajnokok Ligájában szintén az első riválisa ellen esett ki, méghozzá kettős vereséggel.

„Az MLSZ elnöksége 2010-es megválasztása után közzétett stratégiájában a klubok nemzetközi szereplésével kapcsolatban – talán túlzottan optimista – várakozásokat fogalmazott meg, bízva a futballfejlesztések (TAO-program, akadémiai támogatások, infrastruktúra-fejlesztés, licencrendszer, központi televíziós és marketingjogok központi értékesítése) rövid távú eredményeiben. Az idei nyár nemzetközi kupateljesítménye egyelőre jelentősen elmarad az elvárttól, de hosszú távon továbbra is a magyar élfutball nemzetközi versenyképességben is mérhető fejlődését várja a szövetség" – írja az mlsz.hu. mlsz.hu.

A Honvéd és a Debrecen csütörtök este 20.30-tól játszik az El 3. selejtezőkörébe jutásért.

Legfrissebb hírek

A KTE a ráadásban lőtt góllal verte meg a Vidit, csak döntetlenre volt képes a DVTK – ez történt szombaton az NB II-ben

Labdarúgó NB II
8 órája

Az utolsó percben gyűrte le a KTE a Videotont

Labdarúgó NB II
8 órája

El-selejtező: öt gólt vágott Feröeren, kettős győzelemmel jutott tovább a Lech Poznan

Európa-liga
2026.08.14. 22:23

Cser-Palkovics András: Megakadtak a tárgyalások a Videoton első számú kérőjével

Labdarúgó NB II
2026.08.14. 16:32

Ekkor játszik a Trabzonsporral a Ferencváros az Európa-liga főtáblájáért

Európa-liga
2026.08.14. 13:25

Naby Keita az NS-nek: Mohamed Szalah nagyszerű ember, a legjobbakat kívánom neki, de nem most

Európa-liga
2026.08.14. 12:48

Kristoffer Zachariassen a nagy pillanatok embere

Európa-liga
2026.08.14. 10:58

Dibusz Dénes szerint csapatként lehet esélyük a Trabzonspor legyőzésére

Európa-liga
2026.08.14. 09:56