Pécs: Uzoma marad, légiósokon gondolkodnak, az MTK-val tárgyalnak

2013.07.19. 15:08
A Pécsi MFC NB I-es labdarúgócsapatánál az elmúlt napokban több próbajátékos is megfordult. Róluk, illetve a további erősítési tervekről érdeklődtünk Feleki Attila ügyvezetőnél.

„A korábbi próbajátékosok közül a horvát balhátvéd, Davor Bartic és a szerb védekező középpályás, Djordje Jocsics szerződtetésén még gondolkodunk, a szakmai stáb nem döntötte el, hogy ajánljunk-e nekik szerződést. Ők szabadon igazolhatók, a fizetésük abba az árkategóriába tartozna, ami számunkra elérhető, és mivel fiatal játékosokról van szó, beleillenek a hosszú távú, fiatalokra építő koncepciónkba. Rajtuk kívül a többi korábban tesztelt játékosról már kijelenthető, hogy nem lesznek a PMFC futballistái” – válaszolta a Nemzeti Sport Online kérdésére Feleki Attila, a baranyai klub ügyvezetője.

A sportvezető megerősítette tegnapi értesülésünket, hogy az MTK védője, Deutsch Bence is szerepel a kiszemeltjeik között, szerződtetése ügyében még folynak egyeztetések.

„A védelembe érkezhet még erősítés – ezért is került szóba Deutsch Bence megszerzése – miután korábbi kiszemeltünk, Sváb Dániel, akivel az elmúlt hetekben folyamatosan kapcsolatba maradtunk, valószínűleg egy magasabb futballkultúrában folytatja a pályafutását (mint ismeretes, Cottbusba igazolhat – a szerk.). Emellett a védekező középpályára igazolhatunk még új játékost. Az ugyancsak ezen a poszton bevethető nigériai Eke Uzoma viszont marad Pécsen, miután a tervezett németországi szerződése nem valósult meg.”

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A PÉCSI MFC-NÉL
Érkezők: Mohl Dávid (Kecskeméti TE), Frőhlich Roland (Kozármisleny – kölcsönből vissza), Gőcze Gergő (Haladás), Nagy József (Kozármisleny – kölcsönből vissza), Rácz Ferenc (MTK Budapest), Danijel Romic (horvát, Kozármisleny), Steer Bence (REAC), Városi Viktor (Kozármisleny – kölcsönből vissza)
Távozik/távozhat: Jean-Baptiste Akassou (elefántcsontparti, ?), Andrej Causic (horvát – ?), Eröss Csaba (?),Horváth Zsolt (MTK Budapest), Jirí Krejcí (cseh, ?), Lázár Pál (Debreceni VSC), Nagy Dominik (Ferencváros?), Nagy Olivér (?), Solomon Okoronkwo (nigériai, Erzgebirge Aue – Németország), Sánta András (?), Simon Attila (MVM Paks, kölcsönből vissza), Alekszandar Sztojmirovics (szerb, ?), Zoran Zeljkovic (szlovén, ?), Zsdrál Miroszláv (Kozármisleny – ismét kölcsön)
Kiszemeltek: Davor Bratic (horvát, Flamurtari Vlorë – Albánia), Deutsch Bence (MTK), Juhász Dániel (Paksi FC, próbajáték), Djordje Jocsics (szerb, Radnicski Sombor – Szerbia, próbajáték)

 

 

Legfrissebb hírek

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
20 órája

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

NS-infó: a ZTE mégsem szerződteti a szerb balhátvédet

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 16:34

Osztrák labdarúgó szerződtetését jelentette be a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 13:38

ZTE: elefántcsontparti, gambiai, nigériai és szenegáli légiós is jött a második csapatba

Labdarúgó NB I
2026.09.17. 16:07

NS-infó: szerb játékos érkezhet Zalaegerszegre

Labdarúgó NB I
2026.09.15. 14:46

A DVTK meg akarta tartani fiatal védőjét, ő örömmel hosszabbított szerződést

Labdarúgó NB II
2026.09.15. 11:08