Videoton: Torghelle újra teljes értékű munkát végezhet

2013.07.18. 12:30
Torghelle Sándor, a labdarúgó NB I-ben szereplő Videoton játékosa a klub tájékoztatása szerint a nyári csípőműtéte után újra teljes értékű edzésmunkát végezhet. A csatár csapata honlapjának, a vidi.hu-nak elmondta: örül, hogy megint tréningezhet, de szüksége lesz még egy kis időre, mire újra százszázalékos formába lendül.

„Nagyon boldog vagyok, hogy ismét a csapattal készülhetek. Köszönettel tartozom a fizioterapeutáknak, akik az elmúlt hetekben rengeteget foglalkoztak velem, és segítettek abban, hogy minél hamarabb felépüljek. Erőnlétileg úgy érzem, jó állapotban vagyok, és fájdalmaim sincsenek. Nyilván egy kis időre még szükségem lesz, hogy százszázalékos formába lendüljek, de már nagyon várom a pillanatot, hogy ismét pályára léphessek. Persze már az is nagy öröm számomra, hogy ismét együtt edzhetek a csapattal” – mondta Torghelle.Torghelle.

A fehérváriak szombaton 16.30 órától a Dunaújváros ellen játsszák az utolsó felkészülési mérkőzésüket, majd július 28-án a Szombathelyi Haladással csapnak össze a bajnokság első fordulójában.

Legfrissebb hírek

Népsport: amikor a Ferencvárosnak jó volt az egy pont…

Népsport
2026.06.09. 10:33

Újabb játékossal hosszabbított szerződést az NB II-es Videoton

Labdarúgó NB II
2026.05.29. 15:34

Red Bull Four 2 Score döntő: A legendák (is) készen állnak a harcra!

Minden más foci
2026.05.29. 14:42

Görbicz Anita még Ashley Cole-t is felülmúlta a BL-döntőt kísérő fesztiválon

Bajnokok Ligája
2026.05.29. 06:35

NB II: hosszabbított a Videoton csapatkapitánya – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.05.28. 10:35

A középpályára érkezett a Videoton első igazolása

Labdarúgó NB II
2026.05.23. 10:08

NB II: a Videoton három játékosa is visszatér korábbi csapatához – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.05.20. 16:14

Fehérvári győzelemmel köszönt el a másodosztálytól a Budafok

Labdarúgó NB II
2026.05.17. 16:59
Ezek is érdekelhetik