DVSC: kiújult Mészáros Norbert gerincproblémája

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.08.30. 11:17
A labdarúgó NB I-ben szereplő DVSC-Teva vezetőedzője, Kondás Elemér a klub hivatalos honlapjának nyilatkozva elmondta, a válogatott Mészáros Norbert játéka kérdéses a vasárnapi, PMFC elleni bajnokira.

„Korhut Mihály még a Pécs ellen sem játszhat eltiltás miatt, mellette sajnos van néhány sérültünk is – idézi a dvsc.hu Kondás Elemér vezetőedzőt. – Mint köztudott, Igor Morozov és Joël Damahou hosszabb ideig nem állhat a csapat rendelkezésére. Selim Bouadla a Ferencváros ellen szenvedett húzódást, le is kellett cserélni, de Bódi Ádám lába sincs teljesen jó állapotban. Mészáros Norbert a héten nem tudott velünk készülni, mert nyáron volt egy gerincproblémája, ami most kiújult. Nem tudjuk, számíthatunk-e rá vasárnap, az ő játéka is kérdéses.”

A Loki vasárnap 16.30-kor Pécsen lép pályára az NB I 6. fordulójában.

Legfrissebb hírek

NB III: ikszelt a Haladás a Mosonmagyaróvárral, Siófokon nyert a Pécs

Labdarúgó NB II
9 órája

Dzsudzsák-öröm és debreceni pontmentés a Groupamában

Labdarúgó NB I
2026.10.10. 21:56

Borbély Balázs: Túl kényelmesnek, körülményesnek éreztem a futballt

Labdarúgó NB I
2026.10.10. 19:55

Egy 95. perces Dzsudzsák-tizenegyessel harcolt ki döntetlent a DVSC a Ferencváros otthonában

Labdarúgó NB I
2026.10.10. 18:55

Plamen Andreev: lusta csatárból lett jó kapus

Labdarúgó NB I
2026.10.10. 12:23

Borbély Balázzsal első hazai bajnoki győzelmére készül a Ferencváros – a Lokit fogadja

Labdarúgó NB I
2026.10.10. 10:48

Dombi Tibor: Legyünk bátrak a Fradi ellen!

Labdarúgó NB I
2026.10.08. 12:06

Javított a magyar válogatott a FIFA világranglistáján

Minden más foci
2026.10.07. 14:39