Haladás: megjött Simon Ádám engedélye, egy évig marad

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.08.08. 14:54
A Haladás labdarúgócsapata már korábban megegyezett a Palermóval arról, hogy újabb egy évre kölcsönveszi Simon Ádámot, akinek hosszabb várakozás után a játékengedélye is megérkezett, így pénteken az MTK ellen akár már pályára is léphet az NB I-ben.

„Simon Ádám játékengedélye tegnap megérkezett a Palermótól. Ezzel immár hivatalossá vált, hogy a középpályás újabb egy évig Szombathelyen futballozik kölcsönben" – nyilatkozta a Nemzeti Sport Online megkeresésére Tóth Miklós, a Haladás ügyvezetője.

A szombathelyieknél az elmúlt héten próbajátékon szerepelt a szerb támadó középpályás, Nebojsa Basztajics, aki jó benyomást tett a szakmai stábra. Tóth azonban elmondta, a futballista csak akkor tér vissza Szombathelyre, ha nem sikerül befejező csatárt szerződtetniük, mert ez az elsődleges cél.

„A befejező csatár pozíciójában továbbra is elsősorban szabadon igazolható játékost keresünk, így kevés az esély a kispesti Délczeg Gergely érkezésére, akiért kivásárlási díjat kellene fizetnünk. Ezért jövő héten még várható, hogy érkezik tesztelésre egy csatár, de ezzel kapcsolatban egyelőre nem tudok részleteket mondani" – tette hozzá a szombathelyi sportvezető.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A HALADÁSNÁL
Érkezők: Bosnjak Predrag (szerb-magyar, Veszprém),Simon Ádám (Palermo – Olaszország, ismét kölcsön) Skriba Máté (FC Tatabánya – kölcsönből vissza)
Távozik/távozhat: Búrány Zoltán (Mezőkövesd), Czafit Richárd (?), Farkas Márk (Gyirmót FC Győr – kölcsönbe), Gőcze Gergő (Pécsi MFC), Hanzl Máté (FC Ajka – kölcsönbe), Kenesei Krisztián (Lombard Pápa),Simon András (Győri ETO, kölcsönből vissza), Skriba Máté (FC Ajka – kölcsönbe), Szeles Tamás (Salgótarjáni BTC)
Kiszemeltek: Nebojsa Basztajics (szerb, szabadon igazolható)

 

 

 

Legfrissebb hírek

Szegedről jön a KTE harmadik igazolása – hivatalos

Labdarúgó NB II
13 órája

Az MTK szerződtette a Kecskemét csapatkapitányát – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.05.20. 09:51

Ajkáról érkezik kapus Kecskemétre a távozó Varga Bence helyére

Labdarúgó NB II
2026.05.19. 10:52

„Mim Gergely kész a visszatérésre, egy új feladatra”

Labdarúgó NB I
2026.05.18. 15:03

ZTE: két érkező hamarosan aláírhat; Akpe újabb kérője; többen távoznak

Labdarúgó NB I
2026.05.18. 14:10

Keane korábbi játékosaival tárgyalhat a Fradi, ha marad az edző – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2026.05.15. 12:38

Az Újpest kifizeti az egymillió eurós kivásárlási árat a Szparinál berobbant támadóért – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2026.05.14. 14:23

Dejan Sztankovics elhozná a Ferencvárostól egyik korábbi játékosát – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2026.05.12. 11:46
Ezek is érdekelhetik