NB I: Együtt dolgoztunk - Kondás; Megvoltak a helyzeteink - Moniz

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.08.25. 18:57
A DVSC-t irányító Kondás Elemér szerint nagy akarattal küzdött és szép gólokat szerzett csapata a Ferencváros ellen. Az FTC vezetőedzője, Ricardo Moniz szerint a védelemben nem találták az egyensúlyt, de így is rengeteg helyzetet dolgoztak ki. Szakály Péter szerint a Fradi a semmiből egyenlített, de a második góljuk után kézben tartották a mérkőzést.

„Az első félidőben nem kontrolláltuk annyira a mérkőzést. Megvoltak a lehetőségeink, mi tudtuk megszerezni a vezetést, de aztán a semmiből egyenlített a Ferencváros. Akkor úgy éreztük, hogy gond lehet, voltak kihagyott lehetőségeink, de a második félidőben egy pontrúgás után be tudtuk passzírozni a másodikat. Onnantól kezdve a kezünkben volt a mérkőzés” – mondta az M1 kamerái előtt a találkozó utolsó gólját szerző Szakály Péter.Szakály Péter.

Kondás Elemér, a DVSC vezetőedzője nehezen találta a szavakat, csapata remek győzelmet aratott.

„Az első félidőben nehéz volt a levegő, de jó első félidőt produkáltak a játékosok. Nagy akarattal, a csapat együtt dolgozva játszott, szerencsére tudtunk szép gólokat szerezni. Hiányoztak játékosok, de tudtuk őket pótolni, ragyogóan megoldották a feladatukat” – vélte Kondás.

A Ferencvárost irányító Ricardo Moniz szerint csapatának megvoltak a helyzetei, csak a játékosok nem tudták ezeket kihasználni.

„Megvoltak a helyzetek a mérkőzésen, Besics egy-nullás vezetéshez juttathatott volna minket, de Holmannak is volt lehetősége. Valpoort pedig egy az egybe került a kapussal szembe. A második félidőben a védelemben nem találtuk úgy meg az egyensúlyt, mint az előző szezonban. A második és a harmadik gólnál ezt láthattuk is, ahol nagyon rosszul érkeztünk” – mondta Ricardo Moniz, aki szerint az új játékosok a védelemben majd összeérnek, annak ellenére, hogy most sokat hibáztak.

„Leonardo és Somália visszatérésével sokkal gyorsabbak leszünk, és a keret is sokkal bővebb lesz."

Mint ismert, az NB I 5. fordulójában a DVSC hazai pályán 4–1-re legyőzte a Ferencvárost.

Legfrissebb hírek

Gólt szerzett, de sima koppenhágai vereséggel esett ki a DVSC a Konferencialigából

Európa-konferencialiga
19 órája

Kl-selejtező: Markgráf kezd a DVSC ellen, Erdélyi a kapuban a Lokinál – kezdőcsapatok

Európa-konferencialiga
22 órája

Kl-selejtező: jó kérdés, hogy a debreceni 0–3 után mi történhet Dániában...

Európa-konferencialiga
Tegnap, 10:37

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 11:50

Piros lapot ért volna Batik Bence ütése? – szavazzon!

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 09:50

Dénes Vilmos: Kicsit el is érzékenyültem…

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 07:53

Dzsudzsák Balázs: Életem első fejes gólját szereztem... harminckilenc évesen!

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 20:10

Dzsudzsák fejes gólja döntött a keleti rangadón, a Szpari ellen szerezte meg első pontjait a DVSC

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 19:25