Újpest: Nem tudni, melyik arcát mutatja a Kövesd - Kozma

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.08.23. 17:08
Kozma István, a labdarúgó NB I-ben szereplő Újpest vezetőedzője szerint komolyan veszik a Mezőkövesd elleni mérkőzést is. Bár nem tudni, ellenfelük melyik arcát mutatja, de próbálnak a saját játékukra koncentrálni.

„Fordulatos meccsen vagyunk túl, és még mindig nem tudom eldönteni, hogy veszítettünk két pontot, vagy nyertünk egyet, de nem is érdemes már ezen rágódni. Az mindenképpen a mérkőzés pozitívumai közé tartozott, hogy Lázár Bence ismét betalált az NB I-ben, ráadásul egy mintaszerű támadás után született a gólja. A Mezőkövesd elleni mérkőzést is nagyon komolyan vesszük, nem tudjuk, hogy a borsodiak melyik arcukat mutatják ellenünk. Láttuk őket jobban és gyengébben is futballozni, de azt hiszem, hogy az lesz a döntő, hogy mi mennyire tudjuk a saját játékunkat mutatni, és milyen arányban használjuk ki a helyzeteinket" – nézett a Mezőkövesd elleni mérkőzés elé a vezetőedző, Kozma István az ujpestfc.hu-nak.Kozma István az ujpestfc.hu-nak.

NB I, 5. FORDULÓ – PROGRAM, JÁTÉKVEZETŐK
Időpont Mérkőzés (Tv)
Játékvezető
Augusztus 23., péntek
19.00 KTE-Phoenix Mecano–Haladás (Duna Tv) Szabó Zsolt
Augusztus 24., szombat
16.30 Lombard Pápa–Diósgyőri VTK (Sport1)
Erdős József
19.00 MTK Budapest–Pécsi MFC (Sport1) Németh Ádám
19.00 Puskás Akadémia FC–Kaposvári Rákóczi Bognár Tamás
21.00 Újpest FC–Mezőkövesd (M2) Solymosi Péter
Augusztus 25., vasárnap
16.30 Debreceni VSC-Teva–Ferencváros (M1)
Farkas Ádám
18.30 MVM Paks–Budapest Honvéd (Sport2) Vad II István
20.30 Győri ETO FC–Videoton (Sport2) Kassai Viktor
TABELLAGÓLLÖVŐLISTA, JÁTÉKOSSTATISZTIKÁKMENETRENDEREDMÉNYEK

 

Legfrissebb hírek

Újabb DVTK-vereség; a Mezőkövesd négy, a KTE három gólt szerzett – ez történt szombaton az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.08.29. 19:25

A szünet után beindult a kövesdi henger, sorozatban harmadszor győzött Máté Péter csapata

Labdarúgó NB II
2026.08.29. 19:15

Fölényesen nyert idegenben a KTE és a Karcag, kikapott a Vidi és a DVTK – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.08.22. 19:26

A Mezőkövesd emberhátrányban játszva hozta el a három pontot Fehérvárról

Labdarúgó NB II
2026.08.22. 19:23

A KTE a ráadásban lőtt góllal verte meg a Vidit, csak döntetlenre volt képes a DVTK – ez történt szombaton az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.08.15. 19:25

Három pontot ért az idény első kövesdi gólja

Labdarúgó NB II
2026.08.15. 19:24

NB II: öt piros lap és Vidi-győzelem Fehérváron; az utolsó percben úszott el a Gyirmót hibátlan mérlege

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:39

Korai gól döntött, a Tiszakécske legyőzte a több helyzetet is elhibázó Mezőkövesdet

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:18