Honvéd: Az NB I-ben nagyobb az iram, mint otthon - Godoy

Vágólapra másolva!
2013.09.03. 09:00
Anibal Godoy, a labdarúgó NB I-ben szereplő Budapest Honvéd panamai középpályása csapata honlapján értékelte első mérkőzését a magyar élvonalban, és elmondta: nagyon elfáradt, mivel itt nagyobb iramban játszanak, mint hazájában.

„Nagyon boldog vagyok, hogy győztes meccsen mutatkozhattam be a Honvédban. Az meg különösen jó érzéssel tölt el, hogy ilyen magabiztosan gyűjtöttük be a három pontot. Úgy érzem, a csapattársaim hamar befogadtak. A mérkőzés végére elfáradtam, aminek egyik oka, hogy rengeteget utaztam az utóbbi időben, a másik, hogy Magyarországon nagyobb iramban játszanak, mint otthon” – nyilatkozta a honvedfc.hu-nak Godoy.Godoy.

A középpályás a Kaposvári Rákóczi ellen 4–0-ra megnyert mérkőzés után újra repülőre ült, hiszen szeptember 6-án Jamaica, 10-én pedig Honduras ellen játszik vb-selejtezőt a panamai válogatottal.

Legfrissebb hírek

„El kell törni a bokáját a másiknak, hogy kiállítsák?” – Pető szerint a Honvéd gólszerzője piros lapot érdemelt

Labdarúgó NB II
5 órája

Hárman küzdhetnek a feljutásért – vasárnap rajtol az NB II tavaszi szezonja

Labdarúgó NB II
2026.01.31. 12:20

Bondár Anna a Budapesti Honvédhoz igazolt

Tenisz
2026.01.28. 14:19

A Budapest Honvéd labdarúgócsapata a következő idénytől ismét Kispest-Honvéd FC néven indul

Labdarúgó NB II
2026.01.23. 20:29

Felkészülés: a KTE legyőzte a Sepsit, harmadosztályú csapattól kapott ki a Vidi

Labdarúgó NB II
2026.01.22. 18:54

Kezdődik a birkózóidény, újra a Budapesti Honvéd ad otthont a rajtnak

Birkózás
2026.01.22. 14:12

NB II: Honvéd-vereség a beleki edzőmeccsen

Labdarúgó NB II
2026.01.18. 21:11

Online szavazást írnak ki a Budapest Honvéd nevéről

Labdarúgó NB I
2026.01.17. 14:14
Ezek is érdekelhetik