Videoton: Kovács sérülése súlyosabb a vártnál

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.09.06. 17:12
Dr. Kovács Tibor, a labdarúgó NB I-ben szereplő Videoton csapatorvosa klubja hivatalos honlapjának elmondta, hogy a Bosznia-Hercegovina elleni U21-es Eb-selejtezőn kulcscsonttörést szenvedett Kovács István sérülése súlyosabb a vártnál, a 21 esztendős játékos több hét múlva végezhet csak teljes értékű edzésmunkát.

„A mai napon Kovács István sikeres műtéten esett át. Az altatásos operáció lényege az volt, hogy az eltört csontot egy lemezzel rögzítettük. Az előzetes vizsgálatok alapján egy kicsit enyhébb sérülésre számítottunk, azonban a beavatkozás sikeres volt, ennek köszönhetően egy-két hét múlva már elkezdheti a fizikai munkát fiatal középpályásunk. Teljes értékű edzést viszont csak több hét múlva végezhet Kovács” – nyilatkozta a vidi.hu-nak Dr. Kovács Tibor csapatorvos.vidi.hu-nak Dr. Kovács Tibor csapatorvos.

Legfrissebb hírek

U-válogatott védekező középpályást vett kölcsön a Videoton

Labdarúgó NB II
6 órája

„El kell törni a bokáját a másiknak, hogy kiállítsák?” – Pető szerint a Honvéd gólszerzője piros lapot érdemelt

Labdarúgó NB II
Tegnap, 9:33

Védői góljaival folytatta menetelését az élvonal felé a Honvéd

Labdarúgó NB II
2026.02.02. 21:54

Hárman küzdhetnek a feljutásért – vasárnap rajtol az NB II tavaszi szezonja

Labdarúgó NB II
2026.01.31. 12:20

Az erdélyi edzőlegendát is beszervezte a Securitate

Minden más foci
2026.01.26. 13:19

Újpestről vett kölcsön középpályást a Videoton

Labdarúgó NB II
2026.01.24. 15:32

Felkészülés: a KTE legyőzte a Sepsit, harmadosztályú csapattól kapott ki a Vidi

Labdarúgó NB II
2026.01.22. 18:54

Videoton: tíz év után térhet vissza a támadó, ha megegyezés születik – NS-infó

Labdarúgó NB II
2026.01.17. 13:19
Ezek is érdekelhetik