NB I: „Csak akkor emelkedik fel a magyar futball, ha újra erős lesz a Fradi és az Újpest”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.10.30. 11:28
Pénteken a főváros főpolgármestere, Tarlós István az FTC elnöke, Kubatov Gábor valamint a kiemelt budapesti nagyberuházásokért felelős kormánybiztos, Fürjes Balázs látogatott el az új Fradi-stadion építkezésére és tekintette meg a Látogató Központot – adta hírül a fradi.hu.

„Túl azon, hogy a határidőt bőven tartják, mintaszerű az építkezés organizációja is. Meg is vagyok lepve, hiszen a magyar építőiparban még ma is szokatlan ez a pedantéria és ez a szakszerűség, amit itt tapasztaltam – mondta a fradi.hu-nak Tarlós István. – Budapest számára nyilván nagyon sokat jelent ez a stadion, de az én számomra, mint ősi Ferencváros-szurkoló számára, amikor az ember így bejárja ezt az építkezést, és elbúcsúzik egy kicsit a régi tájolástól, akkor sok minden eszébe jut. Nagyon sok olyan mérkőzést láttam még itt, akárcsak az egykori Népstadionban, amely szívet melengető volt, amikor a magyar futball még a világ legjobbjai közé tartozott, amikor a Népstadionba bajnoki mérkőzésre még 60-70 ezer ember járt, de itt, az Üllői úton sem volt ritka a 20 ezres nézőszám.”fradi.hu-nak Tarlós István. – Budapest számára nyilván nagyon sokat jelent ez a stadion, de az én számomra, mint ősi Ferencváros-szurkoló számára, amikor az ember így bejárja ezt az építkezést, és elbúcsúzik egy kicsit a régi tájolástól, akkor sok minden eszébe jut. Nagyon sok olyan mérkőzést láttam még itt, akárcsak az egykori Népstadionban, amely szívet melengető volt, amikor a magyar futball még a világ legjobbjai közé tartozott, amikor a Népstadionba bajnoki mérkőzésre még 60-70 ezer ember járt, de itt, az Üllői úton sem volt ritka a 20 ezres nézőszám.”

Kubatov szerint a klub sokat köszönhet a főpolgármesternek, és úgy véli, az új stadionra minden szurkoló büszke lehet majd.

„Tarlós István nagyon sok mindenben segített, olyan dolgokban, hogy az engedélyeztetés során mindig a legkorábbi időponthoz legyen közelebb, a lehető leghamarabb jöjjenek be az engedélyeink. Nem léptünk át semmiféle törvényt, de ez a fajta odafigyelés, kedvesség sokat jelentett nekünk – mondta Kubatov Gábor. – Meg is van az eredménye, mindenki büszke rá, hogy ilyen gyorsan halad az építés. Nagyon nagy büszkeség magyar emberként, mert itt magyar cégek dolgoznak, és hihetetlen minőségű munkát produkálnak. Dunaújvárosi cég csinálja a betonöntéseket, az acélszerkezetet pedig egy kecskeméti, ez pedig magyar emberek munkáját dicséri. Jó érzés, hogy Európában is ilyen nívót tudunk képviselni.”

„Minden tiszteletem a vidéki csapatoké, de a magyar futball felemelkedni, nemzetközi szinten erőt képviselni nem fog, csak abban az esetben, ha újra lesz egy igazi, nemzetközi szinten jegyzett, erős Ferencváros és erős Újpest” – mondta ezt már ismét Tarlós István.

Legfrissebb hírek

Az FTC és a Honvéd kifizeti a Csíkszereda bírságát

Labdarúgó NB I
2026.01.29. 18:53

Aláírt labdát adott át a Ferencváros a Jónak lenni jó! kampány keretében

Labdarúgó NB I
2026.01.26. 11:09

Kubatov Gábor: A bajnokság csak májusban ér véget

Labdarúgó NB I
2026.01.25. 22:23

Németországi érkezők Újpesten, Bognár nélkül kezdi meg a tavaszt az MTK

Labdarúgó NB I
2026.01.21. 17:01

Kubatov Gábor: „Egyetlen magyar csapat sem ad el nekünk játékost” – értük tehetett ajánlatot a Fradi

Labdarúgó NB I
2026.01.14. 08:34

A Spanyolországban edzőtáborozó Ferencváros két góllal kikapott a Holstein Kieltől

Labdarúgó NB I
2026.01.10. 16:10

A csatár nem utazik a Ferencváros edzőtáborába, klubot válthat – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.01.08. 12:44

Nemzeti Sport Gála: megjósolhatatlan, ki fut be a csapatoknál

Egyéb csapat
2026.01.08. 09:44
Ezek is érdekelhetik