NB I: Messze még a vége, de meghatározó időszak jön - Kozma

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.10.20. 18:56
A labdarúgó NB I 11. fordulójának vasárnapi mérkőzésén a Győri ETO 2–1-re nyert az Újpest vendégeként. A hazaiak vezetőedzője, Kozma István szerint érthetetlen, hogy mi történt a mérkőzés elején együttesével, míg a vendég szakvezetője, Pintér Attila csapata erejét emelte ki, mivel a bekapott gól után is megmaradt a tartásuk.  

„Azt kell mondanom, számunkra is érthetetlen, ami az első félidő elején történt. Mi vagyunk hazai pályán, nekünk kellett volna két sebességi fokozattal magasabban pörögni, de ezt a Győr tette meg. Ilyen gólokat összeszedni megint, egyszerűen nem lehet. Bizonytalan a védelmünk, és ebből ugye nagyon nehéz kijönni. Próbált a csapat mindent megtenni, hogy pontot, pontokat szerezzünk, ám ez ma nem jött össze. Hiába tettek meg mindent a mérkőzés többi részében, nem szabad ilyen hátrányt összeszedni. Bár még messze a vége, ugye tizenkilenc forduló hátravan, de a soron lévő, MTK elleni meccs mindenképpen nagyon fontos lesz számunkra, amely meghatározza a következő időszakunkat" – nyilatkozta az Újpest vezetőedzője, Kozma István a Sport Televíziónak.Kozma István a Sport Televíziónak.

„Azért estünk vissza, mert van ellenfél is a pályán. Azt gondolom, nagyon jól játszott a csapat, szép akciókat vezettünk, azonban elkövettünk egy hibát, amelyet kihasznált az Újpest. A bekapott gól megfogott minket, de a szünetben sikerült rendezni a sorainkat, és amit elterveztünk, azt a második félidőben meg tudtuk valósítani. Egyedül a gól hiányzott, ám nagyon örülök, mert az is a csapat erejét mutatja, hogy egy ilyen bekapott gól után is erősek tudtunk maradni" – értékelte a találkozót a Győri ETO szakvezetője, Pintér Attila.

Legfrissebb hírek

NB I: két idény után távozik a pályaedző a címvédőtől – hivatalos

Labdarúgó NB I
10 órája

A ZTE védője a Qarabaghoz szerződik – NS-infó

Labdarúgó NB I
11 órája

NB I: a ZTE FC bemutatta Filipe Celikkaya vezetőedző stábját

Labdarúgó NB I
19 órája

Döntetlennel kezdte meg a Ferencváros az ausztriai edzőtábort

Labdarúgó NB I
2026.06.28. 20:03

Felkészülés: hátrányban volt, de végül három góllal győzött a Paks

Labdarúgó NB I
2026.06.27. 13:12

Új igazolást jelentett be a Loki – Sergi Samper BL-meccsen is játszott a Barcelonában

Labdarúgó NB I
2026.06.27. 10:44

Újra belga sportigazgatója lesz az ETO-nak

Labdarúgó NB I
2026.06.24. 22:39

Felkészülés: Gavrics duplázott, az ETO legyőzte a Ferencváros El-ellenfelét

Labdarúgó NB I
2026.06.24. 20:26
Ezek is érdekelhetik