PAFC: Szekeres és Haraszti kihagyja a Vidi elleni bajnokit

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.10.18. 09:51
Felvetődött a kérdés a szombati Videoton–Puskás Akadémia labdarúgó NB I-es bajnoki mérkőzés kapcsán, hogy a székesfehérvári együttestől kölcsönkapott három meghatározó futballista, Haraszti Zsolt, Lencse László és Szekeres Adrián pályára lép(het)-e az újonccsapatban. A felcsúti klubtól azt a tájékoztatást kaptuk, hogy nincs szóbeli megállapodás a felek között, vagyis játszhatnak.



De… Ketten megsérültek.

De… Ketten megsérültek.

Míg valakinek a Szalai Ádám esete a lázzal című mese jutna eszébe, Benczés Miklós vezetőedző lehűti a kedélyeket.

„Szekeres Adrián térde, Haraszti Zsolt sarka bánta a szerdai Ligakupa-mérkőzést – utalt a 12. helyen álló újonc vezetőedzője a Budapest Honvéd elleni (2–0) összecsapásra. – Adrián saját társával ütközött szerencsétlenül, a szünetben le is kellett cserélnem, míg Zsoltnak Andrea Mancini lépett rá a sarkára, s bár támadónk végigjátszotta a mérkőzést, csütörtökön már nem tudott edzeni, kezelésre kellett mennie. A két futballista kihagyja a Vidi elleni összecsapást, csakúgy, mint a Pécs ellen megsérülő Papucsek Barna és Tóth Balázs. Lencse László? Majd elválik, játszik-e.”

„Edző és játékos is nehéz helyzetben van ilyenkor – folytatta. – Nyilván szeretnénk eredményesek lenni, egyfajta presztízsmeccs is a Videoton elleni. De… Gondoljunk csak bele, ha a csatár kihagy egy óriási helyzetet. Kényes szituáció lenne, azonnal elindulnának a találgatások, miért puskázta el a lehetőséget. Nem egészséges helyzet. A klubvezetőkre is nagy nyomás nehezedik, hiszen ha a kölcsönadott futballista eldönti a mérkőzést, rossz fény vetülhet rájuk, mondván, miért adták kölcsön… Ha valakit kölcsönadnak, az az oka, hogy a labdarúgó fejlődése érdekében minél többet játsszon – amondó vagyok, akár az őt kölcsönadó klub ellen is.”

Vagyis a támadó játszhat, és szükség is lenne a kiváló formába lendülő – az utóbbi öt mérkőzésen hat gólt szerző – Lencse Lászlóra, hogy folytathassa remek sorozatát.

„Sikerült legyőzni a Ferencvárost és a Pécset is a bajnokságban, a Ligakupában pedig megerősítettük első helyünket a Honvéd legyőzésével, vagyis jó formában vagyunk – így a vezetőedző. – Elemeztük a Videoton játékát Horváth Péter segítőmmel, kiderül, találunk-e fogást rajta. Ha igen, remélem, ki is használjuk.”

Legfrissebb hírek

Szó sincs a Honvédról, a Csákvár továbbra is a Puskás Akadémia fiókcsapataként szerepel

Labdarúgó NB II
1 órája

Hosszabbított lengyel védőjével a Puskás Akadémia – hivatalos

Labdarúgó NB I
Tegnap, 19:46

NB II: a Videoton három játékosa is visszatér korábbi csapatához – hivatalos

Labdarúgó NB II
Tegnap, 16:14

Konferenciát tartottak az erőfejlesztés, a rehabilitáció és az adatelemzés aktuális kérdéseiről

Minden más foci
Tegnap, 10:51

Fehérvári győzelemmel köszönt el a másodosztálytól a Budafok

Labdarúgó NB II
2026.05.17. 16:59

Az ETO megakadályozhatja, hogy a Fradi 100 éve nem látott sorozatot állítson be

Labdarúgó NB I
2026.05.15. 13:18

A Szparinál van motiváció; a Puskás Akadémia–MTK meccsen többen búcsúzhatnak

Labdarúgó NB I
2026.05.15. 10:49

A válogatottba bekerülő Markgráf Ákos iránt külföldi és magyar klubok érdeklődnek

Labdarúgó NB I
2026.05.13. 11:06
Ezek is érdekelhetik