Torghelle Sándor szerződést bontott a Videotonnal

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.11.15. 12:33
null
Harcos labdarúgó köszönt el a fehérváriaktól (Fotó: Czerkl Gábor)
A Nemzeti Sport Online már szerdán előre jelezte, hogy a labdarúgó NB I-ben szereplő Videotonnál nem számolnak Torghelle Sándorral, ma a klub hivatalos honlapján közölte: közös megegyezéssel szerződést bontott a csatárral. A rutinos, korábbi válogatott támadó csaknem két év után távozik a székesfehérvári együttestől.

 

A vidi.hu közlése szerint Torghelle Sándor 2012 januárjában igazolt a Videotonhoz, amelyben aztán – minden sorozatot egybevéve – 67 mérkőzésen 12 gólt szerzett. A jelenlegi szezon eddigi 14 bajnoki fordulójában azonban mindössze 69 perc játéklehetőség jutott neki. Mivel a kialakult helyzet egyik félnek sem volt kedvező, a klub a mai napon közös megegyezéssel szerződést bontott a 31 esztendős játékossal.

„Torghelle Sándor személyében nagyszerű mentalitású, igazi harcos labdarúgót ismertem meg. Jelenleg azonban több támadónk is megelőzi őt a csapatba kerülésért folytatott küzdelemben. Mivel Sándor már nem tartozik a fiatal játékosok közé, megértem, hogy több játéklehetőségre vágyik, és úgy vélem, könnyen fog magának olyan csapatot találni, ahol jóval több játéklehetőséghez jut. A továbbiakra sok sikert kívánok a pályafutásához” – mondta José Gomes.

„Úgy érzem, mindenképpen lehet még néhány jó idényem a fociban. A Vidinél azonban az utóbbi időben egyre távolabb kerültem a kezdőcsapattól. Vannak ajánlataim más kluboktól, és biztos vagyok benne, hogy hamarosan hasznára tudok lenni valamelyik együttesnek” – nyilatkozta Torghelle Sándor.

Torghelle szerződése egyébként 2014 nyarán járt volna le a Videotonnál.

Legfrissebb hírek

Két játékos távozását is bejelentette a Videoton – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.12.19. 16:01

Életem meccse – ötven magyar labdarúgó emlékezett vissza az új könyvben

Magyar válogatott
2025.12.15. 12:16

Szerződést bontott támadójával a Videoton

Labdarúgó NB II
2025.12.12. 16:56

Az edzőváltás sem segített a Vidin, hiányoznak a gólok Budafokon és Zuglóban – ez történt ősszel az NB II-ben, 1. rész

Labdarúgó NB II
2025.12.09. 18:06

Pontelőnnyel telel az élen a Honvéd; kikapott, de így is második helyen a Vasas – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.11.30. 19:05

A Videoton ellen is kétgólos hátrányból felállva szerzett pontot hazai pályán a Budafok

Labdarúgó NB II
2025.11.30. 14:54

Szerződést hosszabbított saját nevelésű játékosával a Videoton

Labdarúgó NB II
2025.11.26. 22:20

Döntetlennel tért vissza Pető Fehérváron, a hajrában mentett pontot a Kövesd a Kecskemét ellen – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.11.23. 18:52
Ezek is érdekelhetik