DVSC: a jövőben legfeljebb nyolc külföldi lesz a keretben

2013.12.10. 09:50
Szurkolói ankétot tartott a labdarúgó NB I-ben listavezető DVSC-Teva. A drukkerek többek között Szima Gábor tulajdonostól és Kondás Elemér vezetőedzőtől is kérdezhettek. A beszélgetés során kiderült például az is, hogy a jövőben legfeljebb nyolc légióst kíván alkalmazni a klub a futballcsapat keretében – írja a civishir.hu.

Szima Gábor a szurkolók által feltett kérdések kapcsán elmondta, a DVSC anyagi háttere bár nem olyan stabil, mint a közelmúltban, a működtetés továbbra sem forog veszélyben. A tulajdonos megjegyezte, a Lokinak nincsenek tartozásai, s bízik benne, sikerül további támogatókat találni.

A téli játékosmozgások kapcsán kiderült, nagy nevek érkezésére kevés az esély, illetve a szakvezetés elképzelései szerint a jövőben legfeljebb nyolc külföldi futballista lesz a Debrecen keretében.

A sérültekkel kapcsolatban Sándor Tamás edző azt mondta, Igor Morozov már januártól edzésbe állhat, Joël Damahou visszatérésére viszont tovább kell várni. Kondás hozzátette: L'Imam Seydi derékproblémákkal küzd, Mészáros Norbert pedig a téli felkészülésre felépülhet.

Szima Gábor az épülő stadion kapcsán úgy fogalmazott, húszszázalékos jegyáremelkedésre kell a szurkolóknak számítaniuk, de komfortosabb lesz az új létesítmény.

Legfrissebb hírek

Gólt szerzett, de sima koppenhágai vereséggel esett ki a DVSC a Konferencialigából

Európa-konferencialiga
20 órája

Kl-selejtező: Markgráf kezd a DVSC ellen, Erdélyi a kapuban a Lokinál – kezdőcsapatok

Európa-konferencialiga
23 órája

Kl-selejtező: jó kérdés, hogy a debreceni 0–3 után mi történhet Dániában...

Európa-konferencialiga
Tegnap, 10:37

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 11:50

Piros lapot ért volna Batik Bence ütése? – szavazzon!

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 09:50

Dénes Vilmos: Kicsit el is érzékenyültem…

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 07:53

Dzsudzsák Balázs: Életem első fejes gólját szereztem... harminckilenc évesen!

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 20:10

Dzsudzsák fejes gólja döntött a keleti rangadón, a Szpari ellen szerezte meg első pontjait a DVSC

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 19:25