DVSC: Nenad Novakovics újabb négy évre írt alá

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.12.07. 10:57
A DVSC-Teva labdarúgócsapatának szerb kapusa, Nenad Novakovics négy évvel meghosszabbította decemberben lejáró szerződését.

Nenad Novakoviccsal szerződést hosszabbított a klub. A szerb kapusnak idén decemberben járt volna le a szerződése, amit a vezetőkkel történő egyeztetések után újabb négy évvel meghosszabbított – adta hírül a dvsc.hu.dvsc.hu.

A 31 éves játékosnak imponáló a statisztikája a Lokival, hiszen vele a kapuban az elmúlt 47 mérkőzésen (bajnoki, kupa- és Ligakupa) nem szenvedett vereséget az együttes.

Nenad Novakovics 2011 januárjában igazolt Debrecenbe. Felnőtt pályafutását a Radnicski Kragujevacban kezdte, majd egy év után a Napredak Krusavacba igazolt, ahol két évet töltött. Ezt követően Dániában folytatta, ahol előbb a Köge, majd az Odense labdarúgója volt. Innen két és félmillió euróért megvette a Reggina, ahonnan két év után távozott, közben fél évet szerepelt a norvég Aalesunds FK-ban is. Ezután visszatért Dániába, és az FC Nordsjaelland együttesébe igazolt, innen került Debrecenbe.

A 2012–2013-es szezon első fordulójában, a Győr elleni hazai találkozón súlyos sérülést szenvedett, és csak idén tudott visszatérni a pályára. Ebben a szezonban már hét meccsen szerepelt az NB I-ben a 31 éves kapus.

Legfrissebb hírek

Bajnokcsapathoz igazolt a Nyíregyházáról távozott csatár – hivatalos

Labdarúgó NB I
9 órája

NB II: öt távozó Szegeden és a BVSC-nél, négy a Soroksárnál, a Gyirmót három játékossal erősített

Labdarúgó NB II
23 órája

Továbbra is kölcsönben marad az MTK-nál a szlovén válogatott középpályás

Labdarúgó NB II
Tegnap, 16:27

Nyíregyháza: több országból is érdeklődnek a védő iránt; Beke végleg távozott

Labdarúgó NB I
Tegnap, 12:30

NS-infó: a Qarabaghoz tartó Várkonyi elbúcsúzott, Joao Victor is hiányzik, de jött egy új brazil kiszemelt

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:25

Könyves Norbert: Még nem hagyom abba!

Labdarúgó NB II
2026.06.29. 12:23

NB II: új játékos Ajkán és a BVSC-nél, egy távozó Kozármislenyben

Labdarúgó NB II
2026.06.29. 11:33

Új igazolást jelentett be a Loki – Sergi Samper BL-meccsen is játszott a Barcelonában

Labdarúgó NB I
2026.06.27. 10:44
Ezek is érdekelhetik