FTC: Doll már a segítőjét keresi, Lőw visszautasította

Vágólapra másolva!
2013.12.13. 10:36
null
Lőw Zsolt fradistákat ajánlott (Fotó: Veres Viktor)
Bár még nincs pozícióban a Ferencváros labdarúgócsapatának kiszemelt edzőjelöltje, Thomas Doll máris olyan magyar segítőt képzelt el maga mellé, aki fiatal és van Bundesliga-tapasztalata. Így kerülhetett képbe a Salzburgban edzősködő Lőw Zsolt, aki megtiszteltetésnek vette ugyan a tapogatózó megkeresést, ám azt különösebb gondolkodás nélkül visszautasította. Viszont maga helyett ajánlotta Dragóner Attilát, Lisztes Krisztiánt és Vincze Ottót.

 

„Nagyon gyorsan terjednek a hírek, hiszen magam is alig egy órája hallottam róla először – mondta a Nemzeti Sport Online megkeresésére Lőw Zsolt. – Thomas Doll elismert edző, megtiszteltetés lenne a közös munka vele. Ráadásul emberként is szimpatikus, bár közelebbről nem ismerjük egymást, de azért találkoztunk már egymással, például ellenfélként. Nem tudom, honnan jött az ötlet, hogy közvetítő útján ugyan, de megkeressen engem. Vélhetően olyan fiatal magyar edzőben gondolkodott, akinek van Bundesliga-múltja, így német nyelvismerete. Esetemben azonban több dolog is hibádzott.”

„Mindenekelőtt a tizennégy éves újpesti múltam, ami aligha vált ki nagy eufóriát a Fradi-szurkolókból és a közvéleményből. Őket ezzel alighanem már a kezdeteknél megbántanám, míg az újpesti barátaimat ugyanezzel magamra haragítanám. Ez volt az egyik érvem, a másik pedig a mostani állásom. A nyáron három évvel, kétezer-tizenhatig meghosszabbítottam a salzburgi szerződésemet, márpedig fiatal pályakezdő edzőként ez egy óriási lehetőség számomra. Komoly perspektíva, nagyszerű előrelépési lehetőséggel. Amennyiben most kilépnék itt ebből a dologból, és hazamennék, bármennyire is profi szemléletű embernek tartom magam, aki csak a pozitívumot nézi, mégis csak bennem maradna a bizonytalanság is: mi történik velem akkor, ha nem sikerül úgy a dolog, ahogy terveztük, elképzeltük, szerettük volna. Akkor vajon lenne-e számomra visszaút Salzburgba, egy ilyen körülmények között dolgozó klubhoz? És ha nem, akkor hová, merre tovább?”

„Ezért inkább azzal próbáltam meg segíteni, hogy magam helyett olyan magyar játékosokat ajánlottam, akik hozzám hasonlóan beszélnek németül, hiszen légióskodtak a Bundesligában, szintén fiatalok, ám a ferencvárosi lehetőséget sem figyelmen kívül hagyva nálam még jóval alkalmasabbak is. Így ajánlottam be Dragóner Attilát, Lisztes Krisztiánt vagy éppen Vincze Ottót.”

Lőw Zsolt elárulta: a közvetítő Doll ferencvárosi munkáját illetően is feltételes módban fogalmazott, az alapkérdés tehát úgy szólt: amennyiben Doll elvállalná a munkát, és kapna tőle egy ilyen jellegű felkérését, akkor mit válaszolna? A kívülálló számára azonban jelzésértékű lehet, hogy a német edző már magyar helyismerettel bíró segítő után kutat.

A Nemzeti Sport Online úgy tudja, Doll számára alapvetően szimpatikusak a Ferencvárosnál felvázolt célok, illetve a munkakörülmények is, így nem zárkózik el a további tárgyalásoktól. Ezért is keres már segítőt, hogy konkrét javaslatokat tehessen a ferencvárosi vezetők elé a következő egyeztetés alkalmával. Értesüléseink szerint, hogyha a feleknek minden részletben sikerül egyezségre jutniuk, akkor legkésőbb jövő hét elején megállapodás születhet a német edző és a magyar klub között.

Legfrissebb hírek

Női NB I: a Ferencváros nyolcgólos meccsen győzött az Újpest ellen

Labdarúgó NB I
1 órája

Tizenöt gólt szerzett a Ferencváros Magyar Kupa-meccsen Szarvaskenden

Labdarúgó NB I
23 órája

Férfi vízilabda Magyar Kupa: 18 gólos sikert aratott a BVSC és a Fradi is

Vízilabda
2025.09.12. 20:31

Izraelben folytatja a Ferencvárossal szerződést bontó támadó – hivatalos

Minden más foci
2025.09.12. 17:14

Vereség Oslóban, nehéz helyzetből várja a visszavágót a Ferencváros a női BL-selejtezőben

Bajnokok Ligája
2025.09.11. 20:56

Oroszországba adta kölcsön örmény játékosát az FTC – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 18:01

Szevikjannak jót tenne, ha elhagyná a Ferencvárost a Barcika örmény hátvédje szerint

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 14:06

CIES-elemzés: bajnok lesz a Ferencváros, a Liverpool és a Real Madrid is

Minden más foci
2025.09.10. 13:02
Ezek is érdekelhetik