Ajánló: az újoncnál a Dortmund; pályán a Hali és az ETO, csak edz a Fradi - program

Vágólapra másolva!
2014.01.31. 10:56
Három magyar NB I-es labdarúgócsapat vív pénteken felkészülési mérkőzést: a Győri ETO a pozsonyi Slovant fogadja, a Mezőkövesd a Kapfenberggel mérkőzik Bükfürdőn, míg a Haladás román ellenféllel méri össze az erejét a törökországi edzőtáborban. A szintén Belekben „telelő” Ferencváros Irtis Pavlodar elleni összecsapása elmarad, mert a kazah együttes lemondta a meccset. A zöld-fehérek csak hosszú utazás esetén tudtak volna másik meccset játszani, amit a szakmai stáb nem tartott ideálisnak, ezért Thomas Doll ma csak edzést vezényel játékosainak.
Németországban a Borussia Dortmund az újonc Braunschweighez látogat, és annak ellenére esélyese a mérkőzésnek, hogy a legutóbbi négy bajnokiján nem nyert. Ezt bizonyítja a Tippmixpro kínálata is, hiszen Jürgen Klopp csapatának győzelme 1.31-es szorzót ér, ugyanakkor aki a sereghajtó meglepetéssikerében hisz, jól járhat: a hazai győzelmet nyolcszoros, a döntetlent 5.2-szeres pénzzel jutalmazzák.
NEMZETKÖZI LABDARÚGÁS, PROGRAM

BUNDESLIGA, 19. FORDULÓ
NEMZETKÖZI LABDARÚGÁS, PROGRAM

BUNDESLIGA, 19. FORDULÓ

Eintracht Braunschweig–Borussia Dortmund 20.30 (tv: Eurosport2)

PRIMERA DIVISIÓN, 22. FORDULÓ
Granada–Celta Vigo 21.00

LIGUE 1, 23. FORDULÓ
Paris SG–Girondins Bordeaux 20.30 (tv: Sport Klub)

EREDIVISIE, 21. FORDULÓ
Feyenoord–Vitesse 20.00 (tv: Sport1)

NEMZETKÖZI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Mezőkövesd–Kapfenberg (osztrák II.) Bükfürdő, 13.00
Haladás–Viitorul Constanta (román) Antalya, 15.00
Győri ETO–Slovan Bratislava (szlovák) Győr, 16.00

Legfrissebb hírek

Női pólósainknak a világbajnokon át vezet az út az Eb-döntőbe; Tóth Zita a 20 közé kerülhet

E-újság
2026.02.02. 23:35

A Ferencváros a forduló nyertese; Varga Barnabás majdnem hős lett az AEK-ben

E-újság
2026.02.01. 23:24

A Dortmund megszenvedett a Heidenheimmel, de győzött

Német labdarúgás
2026.02.01. 19:37

Hazai pályán sem bírt a Mezőkövesddel a Karcag

Labdarúgó NB II
2026.02.01. 15:49

Hárman küzdhetnek a feljutásért – vasárnap rajtol az NB II tavaszi szezonja

Labdarúgó NB II
2026.01.31. 12:20

Elvesztette veretlenségét, és a rájátszásban folytatja a Ferencváros; Két világ között: miért más a Liverpool Európában, mint Angliában?

E-újság
2026.01.29. 23:58

A City után az Atlético Madridot is elkapta a Bodö/Glimt, bilbaói sikerével nyolcaddöntős a Sporting!

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 23:24

A DAC döntetlent játszott az Austria Wiennel

Minden más foci
2026.01.26. 16:45
Ezek is érdekelhetik