FTC: Megtiszteltetés az ország legsikeresebb klubjához tartozni - Dibusz

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.01.16. 17:21
Dibusz Dénes levélben köszönt el a pécsi szurkolóktól, miután a Ferencvároshoz igazolt. A kapus pmfc-hu-n megjelenő levelét változtatás nélkül közöljük.

Kedves Munkás-szurkolók!

Nehéz most bármi frappánsat is írni, mert egy hónapja még nem gondoltam volna azt, hogy a Ferencvároshoz fogok szerződni. A PMFC-ben eltöltött évek alatt megannyi szép közös pillanatot élhettünk át, melyekre mindig emlékezni fogok.

Köszönöm a sok-sok biztatást és a kritikákat is, mert ha nehéz is volt, de mindből tudtam valamit hasznosítani. Most azonban eljött az ideje annak, hogy saját fejlődésemet szem előtt tartva továbblépjek úgy, hogy azzal a klubnak is segíteni tudok.

Számomra nagyon nagy megtiszteltetés, hogy az ország legsikeresebb klubjához tartozhatok, legalább akkora, mint az, hogy szülővárosom csapatában védhettem éveken át. Arra kérlek titeket, hogy tavasszal teljes mellszélességgel álljatok a csapat mellé, és biztassátok őket teli torokból, mert ezek a játékosok megérdemlik.

Dibusz Dénes

Legfrissebb hírek

Fiatal védő érkezett az NB II-es Ajkához

Labdarúgó NB II
Tegnap, 9:15

NB I: a horvát élvonalból szerződtetett labdarúgót a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 15:19

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 08:34

„A Dárdai Pállal folytatott megbeszélések motiváltak” – az Újpest a honlapján is bejelentette Maiert

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 16:26

A mérkőzés szünetében bemutatták, Arne Maier immár az Újpest játékosa

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 22:51

Tapasztalt Bundesliga-középpályás érkezik Újpestre – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 12:31

Tajti Mátyás távozott Újpestről – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.01.30. 23:21

Próbajátékosok sora a ZTE-nél, eladhatják az egyik brazilt

Labdarúgó NB II
2026.01.30. 17:13
Ezek is érdekelhetik