FTC: Vannak posztok, ahol erősítésre szorulunk - Doll

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.01.18. 20:08
A Soroksár elleni felkészülési találkozót követően Thomas Doll, a Ferencváros vezetőedzője elmondta, hogy a pályán már megvalósult egy-két elképzelése, ennek ellenére szükség van még erősítésre.
„Jót mozogtunk a mai délutánon. Az elmúlt két hét során próbáltuk taktikailag összerázni a társaságot, örömteli, hogy ebből már több dolog meg is valósult a pályán. Az látszik, hogy vannak posztok, ahol erősítésre szorulunk, szükségünk lesz például belső védőre. Reméljük, hogy hamarosan Diallo és Somália is felépül, és akkor még nagyobb lesz a mozgásterünk a támadószekcióban. A felkészülés ezen fázisában az első félidőben mutatott játékot jónak értékelhetjük, a második félidőben pedig lehetőséget tudtunk adni a fiataloknak is. Rengeteg idő van még hátra a felkészülési időszakból, hogy tovább csiszoljuk a játékunkat, és nyilvánvalóan ki kell javítanunk a hibákat is” – mondta a fradi.hu-n Thomas Doll.

 

 

 

Legfrissebb hírek

Szélesi Zoltán: A Ferencváros egyértelműen előrébb tart, ugyanakkor a munka meghozza gyümölcsét

Labdarúgó NB I
8 órája

Mariano Gómez a derbi után: Úgy éreztem magam, mintha egy argentin bajnokin lennék

Labdarúgó NB I
9 órája

Már az első félidőben eldőlt, a Ferencváros három góllal legyőzte hazai pályán az Újpestet

Labdarúgó NB I
11 órája

A Ferencváros legyőzte a Balatonfüredet a férfi kézi NB I-ben

Kézilabda
13 órája

Megúszta a súlyosabb sérülést az FTC leendő irányítója

Kézilabda
2026.02.06. 17:21

Derbi: Szélesi játékosként már nyert az Üllői úton, most edzőként tér vissza

Labdarúgó NB I
2026.02.06. 13:52

Osváth Attila már nem sajnálja, hogy hétvégén nem sikerült megverniük az FTC-t

Labdarúgó NB I
2026.02.06. 10:25

Osváth Attila a Ferencvárosban folytatja pályafutását – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.02.05. 17:07
Ezek is érdekelhetik