Haladás: Andorka távozhat, új kapust kell keresniük

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.01.14. 15:39
Távozhat a labdarúgó NB I-ben szereplő Haladástól Andorka Péter – adta hírül a klub hivatalos honlapja. A 29 éves támadó kevés játéklehetőséghez jutott az ősszel, több NB II-es csapat érdeklődik iránta, a Haladás pedig nem gördít akadályt távozása elé. Az is biztossá vált, hogy a Vasas rutinos kapusa, Németh Gábor nem igazol Szombathelyre.

„Németh Gábor hétfő este felhívott, elmondta, a Vasas szakmai stábja számít a játékára, sőt vélhetően a nyáron lejáró szerződését is meghosszabbítja – idézi a haladas.hu Tóth Miklóst, a Haladás ügyvezető igazgatóját. – Egyelőre nem döntöttük el, hogy a múlt héten próbajátékon szereplő Floszmann Tamásvagy Scheilinger György közül számítunk-e valamelyikükre – rajtuk kívül ugyanis más jelöltünk is van. Jagodics Bence a Lombard Pápánál szerepel próbajátékon, NB III-as csapatunk védője az eddiginél többet szeretne futballozni, ha megfelelő ajánlat érkezik érte, elengedjük. Andorka Péterrel közölte a szakmai stáb, hogy a tavasszal sem tud a mostaninál több játéklehetőséget biztosítani számára a bajnokságban, ha úgy gondolja, kereshet magának más együttest. Andorkáért három-négy NB II-es csapat érdeklődik, ám támadónk még nem döntött, megy-e vagy marad.” Németh Gábor hétfő este felhívott, elmondta, a Vasas szakmai stábja számít a játékára, sőt vélhetően a nyáron lejáró szerződését is meghosszabbítja – idézi a haladas.hu Tóth Miklóst, a Haladás ügyvezető igazgatóját. – Egyelőre nem döntöttük el, hogy a múlt héten próbajátékon szereplő Floszmann Tamásvagy Scheilinger György közül számítunk-e valamelyikükre – rajtuk kívül ugyanis más jelöltünk is van. Jagodics Bence a Lombard Pápánál szerepel próbajátékon, NB III-as csapatunk védője az eddiginél többet szeretne futballozni, ha megfelelő ajánlat érkezik érte, elengedjük. Andorka Péterrel közölte a szakmai stáb, hogy a tavasszal sem tud a mostaninál több játéklehetőséget biztosítani számára a bajnokságban, ha úgy gondolja, kereshet magának más együttest. Andorkáért három-négy NB II-es csapat érdeklődik, ám támadónk még nem döntött, megy-e vagy marad.”

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A HALADÁSNÁL
Érkezők: Czafit Richárd (Körmend – kölcsönből vissza?)
Távozott/távozhat: Andorka Péter (?), Guzmics Richárd (?), Rajos Gábor (FC Ajka, Ausztria?), Jagodics Bence (Lombard Pápa?)
Kiszemeltek: Floszmann Tamás (szabadon igazolható – legutóbb Újpest FC), Pogacsics Krisztián (Sageata Navodari – Románia), Scheilinger György (MTK Budapest, az ősszel kölcsönben Vecsés)

 

Legfrissebb hírek

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
22 órája

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

NS-infó: a ZTE mégsem szerződteti a szerb balhátvédet

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 16:34

Osztrák labdarúgó szerződtetését jelentette be a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 13:38

ZTE: elefántcsontparti, gambiai, nigériai és szenegáli légiós is jött a második csapatba

Labdarúgó NB I
2026.09.17. 16:07

NS-infó: szerb játékos érkezhet Zalaegerszegre

Labdarúgó NB I
2026.09.15. 14:46

A DVTK meg akarta tartani fiatal védőjét, ő örömmel hosszabbított szerződést

Labdarúgó NB II
2026.09.15. 11:08