Kecskemét: Rajczi szerződést bontott a klubbal

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.01.13. 09:14
A Nemzeti Sport információi szerint Rajczi Péter szerződést bontott a labdarúgó NB I-ben szereplő KTE-Phoenix Mecanóval. A 32 éves csatár így szabadon igazolhatóvá vált.

Rajczi Péter esetleges távozásáról már korábban beszámoltunk, sőt maga a 32 éves csatár is elmondta, szeretne továbbállni.

„Most azon dolgozunk, hogy sikerüljön közös megegyezéssel elválnunk, mindkét fél számára az lenne a legjobb megoldás. Egyikünk sem akarja, hogy elmérgesedjen a viszony, már csak a papírmunka van hátra. Szerződésem eredetileg a nyárig szólt volna, tehát mindössze annyi történt, hogy a válást néhány hónappal előre hoztuk” – mondta korábban a Nemzeti Sportnak Rajczi.

A Nemzeti Sport információi szerint Rajczi szerződést bontott a Kecskeméttel, így szabadon igazolhatóvá vált. Azt még egyelőre nem tudni, hol folytatja pályafutását, ám információink szerint Mezőkövesden szóba került a neve.

Rajczi 2013 januárjában igazolt Kecskemétre az Újpesttől, a KTE-nél töltött időszakban 24 mérkőzésen négy gólt szerzett és hat gólpasszt osztott ki.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A KTE-PHOENIX MECANÓNÁL
Érkezők: Vukasin Polekszics (montenegrói, Debreceni VSC – kölcsönbe)
Távozott/távozhat: Antal Botond (Diósgyőri VTK, Győr?), Borisz Bulajics (montenegrói, ?), Christian Ebala (kameruni, ?), Koszó Balázs (?), Leo (brazil, ?), Mogyorósi József (?),Sidoine Oussou (benini, Valerenga – Norvégia, kölcsönből vissza), Pato (guineai, JK Tammeka Tartu – észt, ?), Rajczi Péter (?)
Kiszemeltek: Rafael Burgos (salvadori, Győri ETO FC)

 

Legfrissebb hírek

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2 órája

Három érkezővel véglegessé vált az NB II-es Soroksár kerete

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 13:00

Raúl Asencio a Liverpool célkeresztjében; 45 millió fontért vált meg kapusától a Man. City – ez történt csütörtökön a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.06. 22:35

Szalah megérkezett Trabzonba, célegyenesben a Diomandé-üzlet – ez történt szerdán a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.05. 23:00

NB II: a Videoton szerződést bontott a fiatal balhátvéddel

Labdarúgó NB II
2026.08.05. 14:04

Több országból figyelik Schön Szabolcsot – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.08.05. 09:15

Visszatért Fehérvárra a Vidi korábbi bajnok és kupagyőztes kapusa

Labdarúgó NB II
2026.08.04. 17:28

Bárány és Csongvai is bizonyítja – a magyar játékosok igenis eladhatók a nyugati piacokon

Légiósok
2026.08.04. 13:00