Mezőkövesd: próbajátékra érkeznek a szlovákok

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.01.02. 07:47
Három szlovák labdarúgó, két védő és egy támadó is az élvonalban szereplő Mezőkövesd labdarúgócsapatánál folytatja pályafutását – számoltunk be róla korábban a szlovák Profutbal információi nyomán. Nos, Véber György, az újonc mestere cáfolta, de még inkább pontosította a honlap értesüléseit.

„Szó nincs róla, hogy a három szlovák játékost átigazolnánk. Próbajátékra jöhetnek – nyilatkozta Véber György. – Különben is, elsősorban magyarokat szeretnék a csapatban tudni. Maximum három erősítést tervezünk, két minőségi játékost remélhetőleg sikerül is megszereznünk.”Véber György. – Különben is, elsősorban magyarokat szeretnék a csapatban tudni. Maximum három erősítést tervezünk, két minőségi játékost remélhetőleg sikerül is megszereznünk.”

Az edző javaslatára a klub szerződést bontott Petneházi Márkkal és Hamar Ádámmal, kölcsönadja Lakatos Bélát, Bagi Istvánt, valamint Irhás Ignácot. A január 8-án kezdődő felkészülést, úgy fest, mindvégig itthon végzi a Véber-csapat, a vezetőség egyelőre nem adott zöld jelzést a külföldi edzőtáborozásra.

A tavaszi bajnoki folytatást illetően a szakember elmondta még, bízik az őszi rutinszerzést követő bennmaradás kiharcolásában. És mivel a hajrában találkoznak a bajnokaspiránsok közül a Videotonnal és a Győrrel is, jó lenne, ha addigra már összegyűjtötték volna az ehhez szükséges pontjaikat, és a kiesés okán nem maradna izgulni valójuk a hajrában.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A MEZŐKÖVESD-ZSÓRYNÁL
Érkezők:
Távozott/távozhat: Bagi István (?), Balajti Ádám (DVSC-Teva – kölcsönből vissza), Hamar Ádám (?), Irhás Ignác (?), Kiss Máté (Győri ETO – kölcsönből vissza?), Lakatos Béla (?), Linas Pilibaitis (litván, Győri ETO, kölcsönből vissza), Petneházi Márk (?)
Kiszemeltek: Peter Chrappan (szlovák, Zlaté Moravce), Peter Styvar (szlovák, Senec), Stanislav Velicky (szlovák, csapat nélküli)

 

Legfrissebb hírek

Fejlemények várhatók Gruber Zsombor átigazolásának ügyében

Labdarúgó NB I
2026.08.12. 19:25

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 11:50

NB II: öt piros lap és Vidi-győzelem Fehérváron; az utolsó percben úszott el a Gyirmót hibátlan mérlege

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:39

Korai gól döntött, a Tiszakécske legyőzte a több helyzetet is elhibázó Mezőkövesdet

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:18

Három érkezővel véglegessé vált az NB II-es Soroksár kerete

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 13:00

Raúl Asencio a Liverpool célkeresztjében; 45 millió fontért vált meg kapusától a Man. City – ez történt csütörtökön a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.06. 22:35

Szalah megérkezett Trabzonba, célegyenesben a Diomandé-üzlet – ez történt szerdán a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.05. 23:00

NB II: a Videoton szerződést bontott a fiatal balhátvéddel

Labdarúgó NB II
2026.08.05. 14:04