Mezőkövesd: Véber azt állítja, átvágták Vaskóék, a védő cáfol

Vágólapra másolva!
2014.01.28. 07:30
null
Véber György szerint átvágták Vaskóék (Fotó: Szabó Miklós)
Véber György, a Mezőkövesd-Zsóry labdarúgócsapatának vezetőedzője rendkívül bosszús, hogy a tizenkétszeres válogatott Vaskó Tamást szerződtette az NB I másik abszolút újonca, a Puskás Akadémia FC – a tréner amondó, csúnyán átvágták őt és csapatát.

„Csúnyán, nagyon csúnyán átvágtak minket – bosszankodott Véber György. – Sok gonddal bajlódik a magyar futball, lehet szidni az edzőket, de… Vaskó Tamással és menedzserével kézfogással megegyeztünk decemberben, hogy amennyiben nem szerződik külföldre, biztosan Mezőkövesden marad. Hangsúlyozom: kézfogás és biztosan marad. Tervezhet az edző bármit, ha ilyen történik vele… Csalódtam. Ráadásul érdekes helyzet állt elő, hiszen az utóbbi három fordulóban nagy segítséget nyújtott nekünk Vaskó, s talán nem tévedek, ha azt mondom, a nálunk nyújtott teljesítményével kerülhetett Felcsútra… A klub még tett egy utolsó, kiváló ajánlatot neki – sőt lehet, túl jót is… –, de úgy tűnik, ez sem volt elég. Becsaptak…”

Vaskó Tamás szerződtetését hétfőn jelentette be a Puskás AFC, a középhátvéd fél évre igazolt a felcsútiakhoz.

Természetesen megkérdeztük Vaskó Tamást, miként vélekedik Véber György szavairól.

„Nem akarok nyilatkozatháborúba kezdeni, semmi értelmét nem látom, de nem szeretném szó nélkül hagyni Véber György mondatait – így a középső védő. – Cáfolom, hogy olyat mondtam volna, hogy ha nem szerződöm külföldre, akkor biztosan Mezőkövesden folytatom. Azt mondtam, nem tudom, hogyan alakul a jövőm, az is benne van a pakliban, hogy maradok Kövesden. Ennyi történt, szó sem volt ígéretről. Nem értem, miért kell szavahihetetlennek beállítani. Egyenes embernek tartom magam, ha valamire kezet adok, azt komolyan is gondolom.”

Legfrissebb hírek

Három csapat remek idénykezdete is vaskos meglepetés az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.09.12. 12:23

Csoboth Kevin Törökországba igazolt – hivatalos

Légiósok
2025.09.10. 19:05

Továbbadhatják a Fraditól vett Traorét, lesz pénz Csobothra is, közel a bejelentés

Légiósok
2025.09.10. 12:05

Szánthó Regő a Vasas II-vel készül és várja az új lehetőséget

Labdarúgó NB II
2025.09.08. 14:09

Balogh Botond aláírt Törökországban – hivatalos

Légiósok
2025.09.08. 12:49

DVTK: Kovács Zoltán többet igazolt, mint ahogy előzetesen tervezte

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 08:20

Zsótérral lett teljes a Vidi kerete, az Ajka és a Kozármisleny is aktív volt a piaci hajrában – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.09.06. 12:33

Rutinos támadóval lett teljes a Kozármisleny kerete

Labdarúgó NB II
2025.09.05. 19:14
Ezek is érdekelhetik