PAFC: a DVSC és az ETO is kiszemelte, Felcsútra igazol

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.01.24. 09:24
null
Berki István az NB I-be szerződött, egy évre írt alá Felcsúton (Fotó: pfla.hu)
Az NB III-as Csákvár labdarúgója, a 19 éves Berki István több NB I-es csapat érdeklődését is felkeltette, végül Felcsútra, a Puskás Akadémia FC-hez igazol – tudta meg a Nemzeti Sport Online.

 

A 19 éves támadó középpályás, Berki István a téli felkészülést a Debrecennel kezdte meg, de a szerződtetése ügyében nem született megegyezés a DVSC-Tevával. Időközben a Győrnél is szóba került a neve, ám az ETO a jelenlegi klubjával, a Csákvárral nem jutott dűlőre.

Ezek után került az U-válogatott futballista Felcsútra, a Puskás Akadémiával edzett, majd pályára is lépett a Szolnok elleni, 1–1-es döntetlennel záruló felkészülési meccsen.

A Nemzeti Sport Online értesülései szerint a támadó teljesítményével meggyőzte a szakmai stábot, és már a megállapodás is megszületett az ügyében, így tavasszal Felcsúton folytathatja a pályafutását.

Berki átigazolását az NB III-ban szereplő Csákvár is megerősítette. „Ma reggel megegyeztem a Puskás Akadémia vezetőivel, így eldőlt, Berki István a felcsúti gárdában folytatja pályafutását” – idézi a csákváriak hivatalos honlapja Nagy Sándor tulajdonost.

Péntek délután pedig a Puskás Akadémia is megerősítette értesüléseinket, a pfla.hu közleménye szerint Berki egy évre írt alá a felcsútiakhoz.


TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A PUSKÁS AKADÉMIA FC-NÉL
Érkezők: Berki István (Csákvár)
Távozott/távozhat: Haraszti Zsolt (Videoton FC, kölcsönből vissza?), Miguel Ángel Luque (spanyol, ?), Uros Nikolics (Videoton FC, kölcsönből vissza), Mamadou Wagué (francia, ?)
Kiszemeltek: Sztefan Denkovics (szerb-montenegrói, szabadon igazolható, legutóbb Vojvodina – Szerbia), Vaskó Tamás (Mezőkövesd), Dejan Vukomanovic (bosnyák, Gandzaszar – Örményország)

 

 

Legfrissebb hírek

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
18 órája

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

NS-infó: a ZTE mégsem szerződteti a szerb balhátvédet

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 16:34

A Puskás Akadémia edzőjének szerencsét hozott a tizenhármas

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 23:21

Galéria: újabb felcsúti siker, az élről vonul válogatott szünetre a Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 22:24

Az első legyőzte az utolsót – felcsúti siker a Kispest-Honvéd ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 21:22

Bódog visszatér, a Nyíregyháza 17 éve nem nyert otthon a Fradi ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 16:04