PAFC: Vaskó Tamás érkezik Mezőkövesdről - hivatalos

2014.01.27. 11:44
A Puskás Akadémia FC szerződtette a legutóbb a Mezőkövesdben szereplő belső védőt, Vaskó Tamást. A 12-szeres válogatott védő fél évre szerződött Felcsútra – adta hírül a felcsúti klub hivatalos honlapja, a pfla.hu.
Téli átigazolások – NB I
Téli átigazolások – NB II
Folyamatosan frissülő átigazolási hírek
Az NB I-es csapatok felkészülési programja
Téli átigazolások – NB I
Téli átigazolások – NB II
Folyamatosan frissülő átigazolási hírek
Az NB I-es csapatok felkészülési programja

Vaskó Tamással kapcsolatban már a hónap elején jeleztük, hogy valószínűleg távozik Mezőkövesdről, majd arról is beszámoltunk, hogy az MTK mellett – a kék-fehérekkel kezdte a felkészülést ˜– a Puskás Akadémiánál is szóba került a szerződtetése. Végül a felcsúti klub nyerte a korábbi válogatott játékosért folyó versenyt.

„Több csapattól is kerestek, végül azért a felcsútiakat választottam, mert itt ragyogó körülmények és feltételek vannak – mondta a pfla.hu-nak a korábban a Videotonban is játszó, így a Puskás Akadémián is sokat edző 29 éves Vaskó Tamás, aki testközelből ismerheti a felcsúti viszonyokat. – A csapattársak között is rengeteg régi jó ismerősöm van, mondhatnám Lencse Lacit, Polonkai Attilát vagy Somodi Bencét, de felsorolhatnám a fél csapatot, és persze a kapusedzőt, Disztl Peti bá'-t is. Az ő jelenlétük is nagy vonzerő volt. Benczés Miklóssal még nem dolgoztam együtt, de sok jót hallottam róla, bízom benne, hogy gyümölcsöző lesz a közös munkánk.”

Vaskó Tamás hétfőn már részt is vesz új csapata edzésén, és ott lesz az együttessel a január 30-án kezdődő spanyolországi edzőtáborban is.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A PUSKÁS AKADÉMIA FC-NÉL
Érkezők: Berki István (Csákvár), Sztefan Denkovics (szerb-montenegrói, szabadon igazolható, legutóbb Vojvodina – Szerbia), Tóth II Balázs (Videoton FC, kölcsönbe), Vaskó Tamás (Mezőkövesd)
Távozott/távozhat: Haraszti Zsolt (Videoton FC, kölcsönből vissza?), Miguel Ángel Luque (spanyol, ?), Uros Nikolics (Videoton FC, kölcsönből vissza), Mamadou Wagué (francia, ?)
Kiszemeltek: Dejan Vukomanovic (bosnyák, Gandzaszar – Örményország)

 

 

 

Legfrissebb hírek

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
2026.09.24. 21:55

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

NS-infó: a ZTE mégsem szerződteti a szerb balhátvédet

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 16:34

Osztrák labdarúgó szerződtetését jelentette be a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 13:38

ZTE: elefántcsontparti, gambiai, nigériai és szenegáli légiós is jött a második csapatba

Labdarúgó NB I
2026.09.17. 16:07

NS-infó: szerb játékos érkezhet Zalaegerszegre

Labdarúgó NB I
2026.09.15. 14:46

A DVTK meg akarta tartani fiatal védőjét, ő örömmel hosszabbított szerződést

Labdarúgó NB II
2026.09.15. 11:08