Videoton: kidolgozta magából félelmét, és már gólt is lőtt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.01.29. 14:14
Arturo Álvarez, a Videoton salvadori légiósa szerint hasznos volt a fehérvári labdarúgócsapat első spanyolországi edzőtábora, ő maga leküzdötte a műtétje utáni félelmeit, a góljával végződő keddi táborzáró meccs (Otelul Galati, 3–3) pedig bizonyságul szolgált arra, hogy a csapatnak van tartása.

„A csapat megmutatta, hogy van karaktere, hiszen jó ellenféllel szemben kettő-nulláról sikerült felállni, majd a lefújás előtt megint tudtunk egyenlíteni. A végén volt egy jó lehetőségem a lövésre, boldog vagyok, hogy a labda a kapuban kötött ki” – mondta a harmadik fehérvári gól szerzője a vidi.hu-nak.vidi.hu-nak.

A sok edzéssel, kemény munkával eltelt spanyolországi napokat Álvarez nagyon hasznosnak minősítette, és örül, hogy a két téli műtétje után sikerült felvennie a ritmust.

„Bevallom, a tábor elején féltem egy kicsit, hiszen ez volt az első műtétem. De aztán kezdtem egyre jobban érezni magam, egyre magabiztosabb lettem, és közeledem ahhoz, hogy újra százszázalékos állapotban legyek” – fogalmazott a salvadori válogatott középpályás.

Legfrissebb hírek

Videoton: a város szeretné, ha még az idén új tulajdonosa lenne a futballcsapatnak

Labdarúgó NB II
Tegnap, 15:23

A DVTK két, a Vidi három góllal nyert; Myke Ramos triplázott, Ádám Martin is betalált – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.10.10. 19:00

Fergetegesen kezdett, s hármat vágva nyert a Videoton

Labdarúgó NB II
2026.10.10. 18:55

A Vidi értékesítéséről szóló második pályázat is eredménytelen lett

Labdarúgó NB II
2026.09.29. 16:01

Fél évszázad színtiszta futball – beszélgetés a 60 éves Sallói Istvánnal

Képes Sport
2026.09.26. 07:54

Zsótér Donát megsérült, hosszabb kihagyás vár rá

Labdarúgó NB II
2026.09.23. 16:58

Feczkóval a Gyirmótot is legyőzte a DVTK, a Kövesd ötgólos meccsen verte meg a Barcikát

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 21:10

„Jókor jön ez a kupameccs” – Feczkó Tamás mindenre választ kap

Labdarúgó NB I
2026.09.12. 08:25