„Durva tisztogatás kezdődött Újpesten" - kipakolt a sértett légiós

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.02.07. 09:10
null
Grégory Christ az első szezonjában még alapembernek számított Újpesten (Fotó: Fuszek Gábor)
Az Újpest FC 2012 nyarán szerződtette Grégory Christ francia középpályást, aki az első szezonjában alapembernek számított, majd ezt követően száműzték az első kerettől, tavaly decemberben pedig szerződést bontottak vele. A furcsa szakításról eddig egyik fél sem nyilatkozott, ám most a belga sajtóban az időközben már a belga másodosztályú Royal White Star Bruxelles-hez igazoló 31 éves labdarúgó megtörte a csendet.

 

„Az első szezonom Újpesten rendben volt. Minden héten tagja voltam a csapatnak, az infrastruktúra kitűnő volt a klubnál és nagyon jól éreztem magam Budapesten” – beszélt magyarországi pályafutásáról Grégory Christ a Nieuwsblad.be-nek.

A 2012–2013-as idényben valóban meghatározó játékosnak számított, az NB I-ben 27 meccsen lépett pályára, egy gólt szerzett és négy gólpasszt jegyzett. Ezt követően azonban megváltozott a helyzete, az új szezonban egy bajnokin sem kapott lehetőséget az első csapatnál, sőt száműzték az első kerettől is (többek között Szélesi Zoltánnal együtt), amit a vezetésben bekövetkezett változással indokol.

„A klub sportigazgatót váltott és ezzel durva tisztogatások kezdődtek a kereten belül. A magas fizetésű futballisták hirtelen létszám felettivé váltak, és azt akarták, hogy távozzunk. Én a legjobban kereső labdarúgók közé tartoztam Magyarországon, ezért megkértek, hogy keressek másik munkaadót, illetve követelték, hogy mondjak le a járandóságomról. Még másfél év volt hátra a szerződésemből, amiért még 200 ezer eurós fizetés (61.7 millió forint – a szerk.) járt volna, amikor beláttam, hogy csak a B-csapatban lenne helyem több más csapattársammal együtt."

Kissé hiteltelenné teszi Christ szavait az a tény, hogy Újpesten az ő itt léte alatt nem dolgozott sportigazgató a klubnál, és nem is volt változás a klubvezetésben, hanem csak a szakmai stábban. Ugyanakkor ez a változás őt már nem befolyásolta, mert Marc Leliévre-nél 2013 tavaszán még alapembernek számított a középpályás, majd ugyancsak a belga edző döntött úgy, hogy nem számít rá a következő idénytől. Mire ősszel Nebojsa Vignjevics megérkezett, Christ már nem volt az első keret tagja.

A játékos hangsúlyozta, a történtekért nem okolja Roderick Duchatelet klubtulajdonost, ugyanakkor elmondta, hogy a menedzsere és Roderick Duchatelet apja, a Standard Liege-elnök Roland Duchatelet között volt nézeteltérés.

„Duchatelet apja és a menedzserem, Mosi Bayat összeszólalkozott még egy 2012-es átigazolási ügy miatt (Bayat ügyfele, az elefántcsontparti Cyriac a Standardtól igazolt az Anderlechthez – a szerk.). Roderickkel soha semmilyen nézeteltérésem nem volt, de az ügynökömmel nem tudott egyezségre jutni. Végül megadtam magamat és belementem a szerződésem felbontásába" – fogalmazott Christ.

Érdekes, hogy ezen a héten a ferencvárosi Jack Tuijp után már a második légiós nyilatkozik úgy, hogy kiemelkedő fizetést kapott Magyarországon, miközben sem a holland csatár, sem a francia középpályás nem tudott kiemelkedő teljesítménnyel kirukkolni nálunk.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ÚJPEST FC-NÉL
Érkezők: Nebojsa Koszovics (montenegrói, Standard Liege – Belgium), Nagy János (Szigetszentmiklósi TK – kölcsönből vissza), Lansana Sagna (szenegáli, Racing Club de Dakar – Szenegál), El Hadji Sidibe (szenegáli, Racing Club de Dakar – Szenegál), Zamostny Balázs (Vasas, kölcsönből vissza)
Távozott/távozhat: Grégory Christ (francia, Royal White Star Bruxelles – Belgium), Egerszegi Tamás (gyirmóti kölcsön után Diósgyőri VTK), Erős Ronald (?), Horváth Richárd (Lombard Pápa, próbajáték), Loic Nego (francia, Charlton Athletic – Anglia), Szélesi Zoltán (Vasas ?), Vermes Krisztián (Mezőkövesd ?)
Kiszemeltek: Gyurcsó Ádám (Videoton FC), Jonathan Heris (belga, Tubize – Belgium)

 

 

Legfrissebb hírek

Csoboth Kevin Újpesten edzett, a jövő héten pedig visszatér Svájcba

Légiósok
11 órája

Történelmi igazolás küszöbén: Huszti András már a Steauával edz – NS-infó

Légiósok
13 órája

Osváth Attila a Ferencvárosban folytatja pályafutását – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.02.05. 17:07

ZTE: eladják a brazil légióst, Baktinak is van kérője – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.02.05. 09:30

Távoztak a gambiai légiósok az NB II-es Szegedtől

Labdarúgó NB II
2026.02.04. 18:18

U-válogatott védekező középpályást vett kölcsön a Videoton

Labdarúgó NB II
2026.02.04. 15:36

Fiatal védő érkezett az NB II-es Ajkához

Labdarúgó NB II
2026.02.03. 09:15

NB I: a horvát élvonalból szerződtetett labdarúgót a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 15:19
Ezek is érdekelhetik