Kaposvár: belga belső védőt igazoltak - hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.02.07. 18:29
Újabb labdarúgót igazolt az NB I-ben szereplő Kaposvár: a belga állampolgár Pieter Mbembát – adta hírül a kapos.hu, amelynek értesüléseit nem sokkal később a klub hivatalos honlapja is megerősítette.

Illés János, a Kaposvár ügyvezetője a kapos.hu-nak elmondta, Pieter Mbemba a Rákócziban folytatja a pályafutását. kapos.hu-nak elmondta, Pieter Mbemba a Rákócziban folytatja a pályafutását.

A 25 éves belső védő Zairében (a jelenlegi Kongói DK-ban) született, de belga útlevéllel is rendelkezik. Profi pályafutását a Mechelenben kezdte, később az FC Eindhovenben, a Sivassporban, a Bucasporban, az Akademik Szófiában, a Bnei Szahninban és legutóbb az Omonia Nicosiában szerepelt.

Mbemba érkezésével már nyolc játékost szerződtetett a Kaposvár a téli átigazolási időszakban.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A KAPOSVÁRI RÁKÓCZINÁL
Érkezők: Antal Botond (szabadon igazolható, legutóbb Kecskeméti TE), Lebbihi Badis (francia, SAS Espinal – Franciaország), Armand Ken Ella (kameruni, Karpati Lviv – Ukrajna, kölcsönbe), Dragos Firtulescu (román, UTA Arad – Románia), Andrei Florean (román, Sageata Navodari – Románia), Safet Jahic (szlovén, Zalaegerszegi TE FC), Pieter Mbemba (belga, legutóbb Omonia Nicosia – Ciprus), Landry Mulemo (belga-kongói, Beitar Jerusalem – Izrael, szabadon igazolható)
Távozott/távozhat: Dankwah Addo (ghánai, ?), Stjepan Babic (horvát, ?), Jánvári Gábor (Nyíregyháza Spartacus), Major Ádám (?), Adrian Markus (román, Poli Timisoara? – Románia), Oláh Lóránt (Kozármisleny),Bojan Pavlovics (szerb, NK Istra – Horvátország), Iulian Petrache (román, ?), Posza Zsolt (Balatonlelle), Marko Ranilovic (szlovén, ?), Bojan Vrucina (horvát, Skendija – Macedónia), Waltner Róbert (Siófok FC), Zámbó Bence (?)
Kiszemeltek: Issaga Diallo (francia, szabadon igazolható, legutóbb Servette FC – Svájc)

 

Legfrissebb hírek

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
2026.09.24. 21:55

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

NS-infó: a ZTE mégsem szerződteti a szerb balhátvédet

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 16:34

Osztrák labdarúgó szerződtetését jelentette be a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 13:38

ZTE: elefántcsontparti, gambiai, nigériai és szenegáli légiós is jött a második csapatba

Labdarúgó NB I
2026.09.17. 16:07

NS-infó: szerb játékos érkezhet Zalaegerszegre

Labdarúgó NB I
2026.09.15. 14:46

A DVTK meg akarta tartani fiatal védőjét, ő örömmel hosszabbított szerződést

Labdarúgó NB II
2026.09.15. 11:08