Puskás Akadémia: összesen 12-en távoztak Felcsútról

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.02.08. 07:15
A labdarúgó NB I-ben szereplő Puskás Akadémia hivatalos honlapján tette közzé a klubtól az utóbbi egy-két hétben távozó játékosok névsorát.

Zsolnai Róbert is a felcsúti távozók között – visszatért Szolnokra (Fotó: Pozsonyi Zita, archív)
Zsolnai Róbert is a felcsúti távozók között – visszatért Szolnokra (Fotó: Pozsonyi Zita, archív)
Zsolnai Róbert is a felcsúti távozók között – visszatért Szolnokra (Fotó: Pozsonyi Zita, archív)
Zsolnai Róbert is a felcsúti távozók között – visszatért Szolnokra (Fotó: Pozsonyi Zita, archív)
Zsolnai Róbert is a felcsúti távozók között – visszatért Szolnokra (Fotó: Pozsonyi Zita, archív)

 

A Puskás Akadémia távozóinak nagy része már ismert volt, de a pfla.hu most külön hírben foglalta össze azokat a labdarúgókat, akik tavasszal már biztosan nem a felcsútaiaknál szerepelnek.

Mint ismeretes, a szolnoki NB II-es együtteshez szerződött a hátvéd Papucsek Barna és a csatár Zsolnai Róbert. Rajtuk kívül hat játékost is kölcsönadott a PAFC.

„Barcsay Márk, Baracskai Roland és Molnár Tibor a Videoton II-höz (NB III), Gajdos Zsolt és Károly Bálint Békéscsabára (NB II), Vachtler Csaba pedig Balmazújvárosba (NB II) került a szezon végéig kölcsönbe, ők az ősszel főleg az U21-es együttesben szerepeltek" – írja a pfla.hu.

A felsoroltakon kívül Haraszti Zsolt, Uros Nikolics, Mamadou Wagué és Miguel Ángel Luque már korábban távozott, vagyis összesen 12 játékos intett búcsút a csapatnak, és eközben öt új labdarúgót szerződtetett az NB I-ben 14. helyen álló csapat. A téli játékosmozgásokat alábbi táblázatunkban foglaltuk össze.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A PUSKÁS AKADÉMIA FC-NÉL
Érkezők: Berki István (Csákvár), Sztefan Denkovics (szerb-montenegrói, szabadon igazolható, legutóbb Vojvodina – Szerbia), Orbán Gáspár (Videoton II – kölcsönből vissza), Tóth II Balázs (Videoton FC, kölcsönbe), Vaskó Tamás (Mezőkövesd)
Távozott/távozhat: Baracskai Roland (Videoton II), Barcsay Márk (Videoton II), Haraszti Zsolt (Videoton FC – kölcsönből vissza), Gajdos Zsolt (Békéscsaba – kölcsönbe), Károly Bálint (Békéscsaba – kölcsönbe), Miguel Ángel Luque (spanyol, ?), Molnár Tibor (Videoton II), Uros Nikolics (Videoton FC – kölcsönből vissza), Papucsek Barna (Szolnoki MÁV FC), Mamadou Wagué (francia, ?), Vachtler Csaba (Balmazújváros – kölcsönbe), Zsolnai Róbert (Szolnoki MÁV FC)
Kiszemeltek:–

 

 

 

Legfrissebb hírek

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
2026.09.24. 21:55

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

NS-infó: a ZTE mégsem szerződteti a szerb balhátvédet

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 16:34

A Puskás Akadémia edzőjének szerencsét hozott a tizenhármas

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 23:21

Galéria: újabb felcsúti siker, az élről vonul válogatott szünetre a Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 22:24

Az első legyőzte az utolsót – felcsúti siker a Kispest-Honvéd ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 21:22

Bódog visszatér, a Nyíregyháza 17 éve nem nyert otthon a Fradi ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 16:04