Videoton: visszatért Magyarországra a brazil támadó

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.02.05. 12:39
Korábban már beszámoltunk róla, hogy a kisebb sérüléséből felépült Videoton-csatár, Nikolics Nemanja hamarosan újra a társaival edzhet, és ugyanez a helyzet a súlyosabb sérüléséből felgyógyult brazil támadóval, Paraibával is.

„Brazil támadónk is elutazik pénteken a második spanyol edzőtáborba – adta hírül a Videoton labdarúgócsapatának hivatalos honlapja, a vidi.hu. – Az őszi szezonban súlyos sérülést szenvedő Paraiba decemberben hazautazott Brazíliába, és a Vidi első januári edzőtáborába még nem utazott el. Hétfőn azonban ő is részt vett az orvosi felmérésen, és immár Székesfehérváron végzi rehabilitációját, sőt pénteken a csapattal elutazik Spanyolországba is, ahol aztán Purger Szilárdék tovább dolgoznak brazil játékosunkkal.”

„A legfontosabb, hogy ismét megerősítsük Paraiba lábát, ennek érdekében olyan gyakorlatokat végzünk el, melynek eredményeként egy-két héten belül olyan állapotba kerül, hogy a rehabilitáció következő szakaszába léphetünk" – nyilatkozta a fehérváriak hivatalos honlapjának Purger Szilárd fizioterapeuta.

A VIDEOTON TÉLI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
A felkészülés kezdete: január 11.
Edzőtábor: Spanyolország (Marbella), január 13–30.; Spanyolország, február 7–23.
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
01. 19., Benahavis: Videoton–Rijeka (horvát) 2–2 (Nikolics, Oliveira)
01. 22., Marbella: Videoton–Lokomotiv Plovdiv (bolgár) 1–1 (Nikolics)
01. 25., Marbella: Videoton–Dnyipro (ukrán) 0–4
01. 28., Algeciras: Videoton–Otelul Galati (román) 3–3 (Nikolics 2, Álvarez)
02. 09.: Videoton–Dinamo Moszkva (orosz)

 

 

Legfrissebb hírek

A DVTK két, a Vidi három góllal nyert; Myke Ramos triplázott, Ádám Martin is betalált – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.10.10. 19:00

Fergetegesen kezdett, s hármat vágva nyert a Videoton

Labdarúgó NB II
2026.10.10. 18:55

A Vidi értékesítéséről szóló második pályázat is eredménytelen lett

Labdarúgó NB II
2026.09.29. 16:01

Fél évszázad színtiszta futball – beszélgetés a 60 éves Sallói Istvánnal

Képes Sport
2026.09.26. 07:54

Zsótér Donát megsérült, hosszabb kihagyás vár rá

Labdarúgó NB II
2026.09.23. 16:58

Feczkóval a Gyirmótot is legyőzte a DVTK, a Kövesd ötgólos meccsen verte meg a Barcikát

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 21:10

„Jókor jön ez a kupameccs” – Feczkó Tamás mindenre választ kap

Labdarúgó NB I
2026.09.12. 08:25

Eljárás indult a Videoton–DVTK mérkőzés után történtek miatt

Labdarúgó NB II
2026.09.10. 09:35