Kaposvár: Nem a kieső pozícióban a helyünk - Selymes

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.03.17. 11:04
A Kaposvár labdarúgócsapatának vezetőedzője, Selymes Tibor a Puskás Akadémia elleni 1–1-es hazai döntetlent követően arról beszélt, hogy véleménye szerint a mutatott játék alapján nem a kieső pozícióban lenne a Rákóczi helye a tabellán. A vendégek vezetőedzője, Benczés Miklós előrelépésről beszélt.  

„Rosszul kezdtük a mérkőzést, többet vártam játékosaimtól, és csak a második félidőben futballoztak úgy, ahogy egy bent maradásért küzdő csapattól elvárható. A második félidőben mutatott játékunkkal, ki merem jelenteni, valamennyi ellenfelünkkel felvesszük a versenyt, akár idegenben, akár hazai pályán" – kezdte a Puskás Akadémia elleni, 1–1-es döntetlent követő értékelését Selymes Tibor, a Kaposvár vezetőedzője.

Aggaszt, hogy a tavasszal csak három döntetlent értünk el, de továbbra is állítom, nem kieső helyen lenne a helyünk, mert aki figyelemmel kíséri a Kaposvár eredményeit, láthatja, megalkuvást nem tűrően futballozunk" – tette hozzá a szakember.

A vendég felcsútiak mestere, Benczés Miklós nem volt csalódott az egy pont miatt.

„Nem vagyok csalódott. Helyzetünkből adódóan ugyanis nekünk a riválisaink eredményeit is figyelembe kell vennünk, márpedig számunkra jól alakult a forduló. Ez ellen a Kaposvár ellen sok csapat elvérezhet a tavasszal. Ráadásul egy találkozóval kevesebb van hátra, és egy közvetlen riválist, a Kaposvárt nem engedtük közelebb magunkhoz. Ha azt veszem alapul, hogy az első félidőben mi, a másodikban a Kaposvár futballozott veszélyesen, akkor igen, az eredmény igazságos. Azt is kiemelném még, hogy az előző fordulóban négy gólt kaptunk hazai pályán a Honvédtól, és pont nélkül maradtunk, míg most csak egyet kaptunk, és még pontot is szereztünk. Ez mindenképpen előrelépés" – fogalmazott a Puskás Akadémia vezetőedzője.

 

Legfrissebb hírek

Végig vezetve győzte le az ETO a Puskás Akadémiát, és őszi első lett

Labdarúgó NB I
2025.12.20. 17:46

Érik az ősz meglepetése: az első hely kapujában az ETO

Labdarúgó NB I
2025.12.20. 12:29

Páratlanul izgalmas év végi hajrá az NB I-ben: négy csapat is esélyes arra, hogy őszi első legyen!

Labdarúgó NB I
2025.12.19. 13:11

Mészáros Lőrinc: A miénk nem egyszerűen futballakadémia, hanem egy komplett sportfalu

Labdarúgó NB I
2025.12.19. 08:00

Szappanos Péter: Minden mérkőzést megbecsülök, örülök, hogyha védhetek

Labdarúgó NB I
2025.12.18. 09:18

A három testőr (remix) – Malonyai Péter publicisztikája

Minden más foci
2025.12.16. 23:52

Zseljko Gavrics beírhatja magát az ETO történelemkönyvébe

Labdarúgó NB I
2025.12.16. 11:33

A MAFC ellen sem vesztett játszmát a Kaposvár a férfi röplabda Extraligában

Röplabda
2025.12.13. 20:40
Ezek is érdekelhetik