Ligakupa: Voltak nagy hibáink és jó megoldásaink - Gomes

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.03.18. 21:34
José Gomes, a Videoton vezetőedzője szerint a csúszós talaj is közrejátszott abban, hogy néha veszélyesen, emberelőnyben kontrázhatott a PMFC a két csapat Ligakupa-találkozóján.

„Ezúttal azok a játékosok kaptak bizonyítási lehetőséget, akik a bajnokságban kevesebb időt töltöttek a pályán. Ennek az volt az oka, hogy megfelelő pihenőidőt kapjanak azok, akik többet szerepeltek az NB I-ben. Minden alkalommal támadó szellemben küldöm pályára a csapatot, azonban fontos, hogy ez nem azt jelenti, hogy mindenkinek előre kell mennie. Néha elvesztettük az egyensúlyt a védekezésünkben, a Pécs pedig életveszélyes kontrákat vezetett. Ehhez az is kellett, hogy néhány alkalommal, amikor kontrázott a Pécs, elcsúszott a talajon valamelyik védőnk, így létszámfölénybe kerültek a hazaiak. Voltak nagyon jó megoldásaink, és hatalmas hibáink is ezen a találkozón. A legfontosabb, hogy senki sem sérült meg, és pihentetni tudtam azokat a labdarúgókat, akik vasárnap este játszottak a Győr ellen” – idézi a vidi.hu a Videoton vezetőedzőjét, José Gomest.vidi.hu a Videoton vezetőedzőjét, José Gomest.

Lőrincz Emilt meglepte, hogy milyen parádésan játszott fiatal csapata.

„Többségében fiatal játékosok alkották a csapatot, és az első hatvan percben szenzációsan futballoztunk, több góllal is vezethettünk volna. Ezután egy hibánkat kihasználta a Videoton, és sikerült egyenlíteniük. A mérkőzés végén két ember kivételével az U21-es együttesünk játszott. Megmondom őszintén, engem is meglepett a srácok teljesítménye. Persze tisztában vagyunk azzal, hogy a Videoton most hullámvölgyben van, és ezek a fiatal játékosok sem véletlenül kaptak lehetőséget a csapatunkban, de ismétlem, meglepett, hogy milyen parádés teljesítményt nyújtottak a játékosok. Le a kalappal előttük!”

Legfrissebb hírek

Fél évszázad színtiszta futball – beszélgetés a 60 éves Sallói Istvánnal

Képes Sport
Tegnap, 7:54

Női labdarúgó NB I: újpesti siker Pécsen

Labdarúgó NB I
2026.09.25. 16:37

„Ennek a címernek súlya van” – Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos a Liverpool új idényéről

Angol labdarúgás
2026.09.23. 18:38

Zsótér Donát megsérült, hosszabb kihagyás vár rá

Labdarúgó NB II
2026.09.23. 16:58

Feczkóval a Gyirmótot is legyőzte a DVTK, a Kövesd ötgólos meccsen verte meg a Barcikát

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 21:10

A Chelsea vár Szoboszlaiékra a Ligakupában

Angol labdarúgás
2026.09.17. 09:47

Kétgólos előnyről esett ki otthon a Manchester United a Ligakupából

Angol labdarúgás
2026.09.16. 23:00

„Jókor jön ez a kupameccs” – Feczkó Tamás mindenre választ kap

Labdarúgó NB I
2026.09.12. 08:25